Sztehlo Kornél: Felolvasások I. Modernismus és protestantismus. II. A jövő vallása (Budapest, 1909)
Modernismus és Protestantismus
17 lörtént-e, de hisszük, hogy megtörtént. Ez a logikai tétel azonban árthatna az ügynek, a katholikus theologia tehát azzal egészíti ki a tételt; amit hiszünk azt tudjuk is. A kritikai ész ebben persze nem tud megnyugodni és miután természetfölötti dolgok nem szoktak megtörténni, annak elhivésére, hogy valami természetfölötti dolog történt más bizonyítékot követel, mint másnak elbeszélését. Nem tudja elhinni, hogy az Isten, ha meg akart nyilatkozni az embernek, a természetes nemzés processusát elkerülve, egy szeplőtlen szűz méhét kereste volna íel, hogy mint ember a világra jöhessen és itt a földön, mint kis gyermek iskolába járjon, nagy áhítattal hallgassa a farizeusok tanítását és 30 éves korában végre megnyilatkozzék. A modernisták a tévesnek elitélt tételekben mindenekelőtt az egyházi tanítótekintélyt támadják meg azt vitatván, hogy ezen tekintély nem akadályozhatja meg a katholikus theologusokat a szentírás kritikájában, hogy továbbá az egyház hivatalos tana ellenkezik a történelemmel és hogy a katholikus dogmák össze nem egyeztethetők a keresztény vallás jobban felismert eredetével. Még azt a merész állítást is tartalmazzák, hogy az egyházi tanítóhivatal még dogmatikus meghatározásai által sincs hivatva a Szentírás hiteles értelmét megállapítani és hogy az egyház valamely téves tan elitélése esetében nem követelhet híveitől belső meggyőződést, mellyel Ítéletéhez ragaszkodni tartoznak. Ez a Lutherre emlékeztető sok tévedés mind következménye annak, hogy a modernisták nem hisznek az isteni kinyilatkoztatásban. Hasonló szellemben nyilatkoznak a szentírás sugalmazottságáról és történeti értékéről. Azt merik mondani, hogy fölötte nagy együgyüségröl vagy tudatlanságról tesznnek tanúságot, akik azt hiszik, hogy Isten valóban szerzője a Szentírásnak. 2