Szontagh Vilmos: A protestáns egyházak iskolafenntartási autonomjogát ért sérelem (Miskolc, 1927)

7 nem vehető s illetve, melyek miatt annak gyakorlata abbanhagyandó volt. Vegye hát el a jogot a miniszter — mondhatná az egyházkerület —, de adja vissza a tényleges lehetőséget! Nemde, fonákul hangzik ez a szembeállítás? Pedig ez a torzképzet alakul ki igy szükségképen. A helyzet előidézésében részes faktorok valamelyikének hát disszonáns hangot kellett megütnie a különben rendes körülmények között szimfonikusán· hangolt jogrend húrjain. Nézzük a dolgot közelebbről! — Törvényre hivatkozik a kerület a maga sérelménél, — törvényre a miniszter a maga rendelkezésénél. A miniszter elismeri a protestáns egyházaknak az 1790—91 :XXVI. t.-c.-ben biztosított iskolafenntartási jogát s viszont az egyházkerület is elismeri a miniszternek azon jogát, hogy az 1920 :XXV. t.-c. 1-ső §-a alapján a felvehető hallgatók számát kontigentálhassa. IIa a törvényi jogok ilvképen kölcsönösen elismertetnek s ennek dacára merült fel mégis öszeütközés, ugy erre okot más, mint a miniszter törvény végrehajtó tevékenysége — nem szolgáltathatott. Azt kell tehát behatóbb jogászi vizsgálódásunk tárgyává tennünk, hogy a szóban forgó miniszteri rendeletek azon határok és korlátok között mozognak-e, melyeket a jogállam eszme- és gondolatvilágának megfelelőleg kialakult jogérzet megvon s ebben a kutatómunkánkban hivjuk segítségül a fejlett francia közigazgatási birósági joggyakorlatot. A francia Conseil d'État, — ha nála megpanaszoltatik, -— megsemmisíti az olyan hatósági, természetesen miniszteri intézkedést is, melyről megállapítja, hogy