Szigethy Lajos: Evangélikus magyar arcképcsarnok (Budapest, 1936)

Székács József

külön gyülekezetté.szervezkedő magyar híveit. így lett 1837-ben a háromszáz lelket számláilíó kis« gyülekezet lelkésze. A gondviselés állította e nagyrahivatotit gyülekezet élére. Isten lelke szerint vaJlló szónok volt; szép formába öntött, szép eszméket, gyönyörű hangon, művészi módon adott elő. Elragadta hallgatóit. Egy-egy beszéde, mint az 1838-iki nagy árvíz után mondott »árvízi prédikációja«, vagy Berzsenyi Dániel niklai síremlékének leilepfezesekor elmondott, lelkeket megrázó szónoklata országos jelentőségűek voltak. Ez utóbbiért előkelő katolikus pap nevezte el az »ország papjá«-nak. Még nagyobb volt, mint lelkipásztor; híveibe belesugalmazta a maga nemes érzéseit, erélyességét, áldozatkészségét. Méltán nevezték »az ország első koldu á«-nak. A jótékonyságot szervezni is tudta, így a gyülekezet kebelében a Tábitha jótékony nőegyesületnek, az egyetemes egyházban a ma Gusztáv Adolfról cinevezett Egyházi Gyámintézetnek alapításával. Mint vezérnek termett ember, tudott maga mellé kiváló vezérkart nevelni. Sok áldott intézményt ezek útján alkotott meg, magía szerényen és bölcsen háttérben maradva. Mária Dorottya főhercegnő az ő bölcs és gyakorlatias útmutatásáilt követve alapította meg a budai »hegyen épített gyülekezetet«. A reformátusok nagy superintendensével, Török Pállal együtt alapították meg a pesti közös theológiai főiskolát. Az egyházi szabadságunkat megsemmisüléssel fenyegető 1859-iki császári Nyilt Kendelet (pátens) ellen való küzdelemnek ő volt egyik elszánt, de higgadt vezére. Egyházkerületének bizalma méltán 19