Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

17. A Selmecbányai diákok. Breznyik János

99 virágzott. Breznyik aránylag szép birtokot szerzett, mely lassanként ötszázhoidnyira gyarapodott. Ezt a magániskolát vette át azután a békéscsabai gyülekezet. Belőle fejlődött ki a későbbi főgimnázium, melyben szintén Breznyik lelke élt, mely olyan sok derék embert nevelt a hazának. Köztük a világháború Petőfijét, Gyóni Gézát. Ha valaki előttünk a legkevesebb rosszat mondaná is evangélikus tót testvéreinkre, megcáfolásukra csak a békéscsabai példára kell hivatkoznunk. Egy hívei igen nagy többségében tót gyülekezet magyar gimnáziumot alapít. Es teszi ezt érzésből, nem parancsolatra! Breznyik 1858-ban otthagyta Csabát, ahol eddigi munkássága anyagi tekintetben olyan fényes jövendőt igért. Visszament kedves líceumához igazgatótanárnak. Mert ott nagy szükség volt rá. Az iskola nagyon lehanyatlott, tanulóinak száma százharmincra csökkent. Breznyik új életet lehelt a haldokló iskolába. Megtartotta benne a magyar szívet az 1859—60-i Pátens-korban is. Egy nemzedék életén át, 1889-ben való nyugalomba vonulásáig volt az intézetnek három évről három évre megválasztott igazgatója. Illetőleg abból állott a választás, hogy az egyházkerületi gyűlés elnöke a tagok tomboló lelkesedését felidéző nyilatkozattal felkérte Breznyiket: vezesse az iskolát újabb három évig „az eddigi szellemben". Nem mondhatom el ennek a harminc esztendőnek sikerekben gazdag krónikáját. Csak azt mondom el, hogy úgy betöltötte a. maga nagy lelkével azt a kis Selmecbányát, mint valaha Perikies Athént, vagy Luther Wittenbergét. Az volt róla az általános vélemény, hogy Ő Selmec Vandrákja. Mert Vandrák neve fogalommá lett. De fogalommá lett, éltető eszmévé finomult Breznyik