Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

17. A Selmecbányai diákok. Breznyik János

94 sem engedték el, de tudtak azt a világtörvényt is: ahol nincs, ott ne keress. Ha a szegény diák nem tudott fizetni, Breznyik direktor beírta a nevét az „adósok könyvé"-be. A legtöbb sohse fizetett. De akadt olyan is, aki évek, vagy évtizedek múlva, ön­magának uzsorakamatot számítva, a többi helyett is fizetett. Iskolát kell építeni. Belekerül 60.000 forintba. Pénz alig van valami. De van selnieci világravaló­ság. A tanárok még a pozsonyi diétát is felkeresik és az országgyűlés tagjai között is gyűjtenek. A diákok meg bejárják az országot ós szupplikál­nak. Aki nem tud pénzt adni, attól gabonát, krurnp lit, babot is elfogadnak. Ez is valami. Szeberényi Jánosnak, a későbbi püspöknek gyö­nyörű szép leányai vannak. Lelkesedik értük az egész bányász- és erdész-akadémiai ifjúság. Mert akkor is igaz volt már, amit Mikszáth később szép selmeci novellájában kifejtett, hogy a „tavaszi rügyek" kipattannak, ha rájuk mosolyog a szép május. Egy sző kell csak a szép ajkakról. A nemes ifjúság műkedvelő előadást és bált rendez. És közel ezer forint együtt van az iskola építésére. És milyen nagy az áldozatkészség az iskola iránt máskor is ebben a nem túlságosan gazdag társada­lomban. Aki nem bővelkedik kincsekben, így a jó Hrencsik Károly esperes, az én rokonom is, az dol­gozik és tanít ingyen. Másik rokonom, Kachelmann Károly, a vasgyáros, az egyház és líceum általáno­san tisztelt „Liedemann Sámuel"-je, kitűnő pénz­tárosa, elöljárója szintén dolgozik évtizedeken át ingyen. De áldozatkészségének patakja is szünetle­nül csörgedezik. Itt ezer, amott több száz forintnyi adomány mellé írva, sokszor találjuk a nevét a jegyzökönyvekben. Nevetségesen csekély a tanárok fizetése. Legalább

Next

/
Oldalképek
Tartalom