Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

16. Vandrák András

92 döbbent uraknak, hogy ő és társai csak az érdem és nem a rang előtt hajolnak meg. Mintha csak egy másik nagy tanárt, Böhm Károlyt hallanánk, akinek az volt a jelszava: A szellem a legmagasabb méltóság. Bizony jó volna ilyen példákat követnünk és legalább egyházunk demokratikus világától távol tartanunk a hatalmasok előtt bókoló bizantinizimist. Hányszor szemlélhetjük és hallgathatjuk, amint mondvacsinált nagy emberek, egymást egy mondatban háromszor is agyonméltóságosuramozva, egymást kölcsönösen belebókolják a die-őség pan1 heonába. Különben Yandrák érdemei előtt készségesen meghajolt az egészében véve igen tiszteletreméltó felvidéki nemesi társadalom. Három vármegye választotta meg táblabírájának. Már pedig ekkor ez volt a legnagyobb társadalmi megtiszteltetés. Deák Ferenc nagyságának az az óramutatója, hogy az összes vármegyék táblabírája volt. De az egész egyetemes egyház, sőt az egész haza társadalma elismerte Yandrák kiválóságát. Hírneve még külföldre is elhatott. A tanárság vezéremberének tekintette. Az acsai egyetemes evangélikus iskolaügyi értekezletnek ő volt a. lelke. (1842.) Az evangélikus gimnáziumok szervezeti szabályát ö alkotta meg. (1870.) Csak úgy özönlött rá az elismerés. Ezt nem kereste, inkább csak azért fogadta el, mert ebből kedves iskolájára is fény áramlott. Hogy királyi kitüntetések koronázták meg érdemeit, az szép dolog. Hogy tudományos akadémiai tag, a jénai, majd a budapesti egyetem díszdoktora lett, az még szebb dolog. De legeslegszebb kitüntetése, érdemeinek igazi megkoronázása mégis csak az volt, hogy 1858-ban,