Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

14. Petényi Salamon

80 tet. Apja Örömére teológus lett Pozsonyban, majd Bécsben. De bizony elkísérte ide másik szerelme is. Bécsben örökösen a természetrajzi múzeumot bújta. Itt találkozott az idősebb Brehmmel, a nagy madarásszal. Ez a találkozás és a belőle kifejlődő benső barátság eldöntötte egész jövőjét. Papi oklevelének megszerzése után egy darabig járta az országot, mint kutató, miajd a cinkotai jól fizetett papi állásba hívták meg. Mikor nem járt gyüjtő-utakra, vagy például a természettudósok bécsi kongresszusára, — otthon buzgón megtette kötelességét. És jámbor tót hívei mégis zúgolódtak ellene, hogy ugyanazokkal a felszentelt kezekkel nyúz békát, egeret, még kutyát is, amikkel nekik úrvacsora! oszt. És talán maga is érezte, hogy nehéz két úrnak szolgálni. Vajda Péterre emlékeztető dacos büszkeséggel, barátai nagy megdöbbenésére, 1833-ban, tizenötévi papság ntán lemondott viszonylag fényesnek mondható papi állásáról. De kijelentette, hogy ezután is az Úrnak kíván szolgálni, csakhogy másképen, mint eddig. Egy évig bizony szinte nyomorban élt Pesten. És mégis szorgalmasan gyűjtögette a madarakat, sőt lelke másik főerényének, lutheri méretű önzetlenségének hódolva, nagyértékű gyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Majd (1834-ben) bejutott az őt megillető helyre. A Múzeum állattani tárának szaktudós hivatalnoka, segédőrei lett. Ezután már munkájával is szolgálta az intézetet, de egyúttal mecénása, tudományos kincsekkel meggazdagítója maradt. Egyúttal tudott maga mellé tanítványokat nevelni és fellelkesítette őket a maga példaadásával. Ő volt egyik szervezője és lelke a természettudósok vándorgyűléseinek. Ezek hatalmasan fejlesztették