Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)
8. Haubner Máté
51 Bizony szerénysége és keresztyéni alázatossága sem tudott mindig kitérni a magyar módra tű 1 pezsdülő ünnepeltetés elől. A kőszegi és soproni ünneplések melegét és nemzeti jelentőségét már gyermeki lélekkel átéreztem én is, mikor atyám, e két gyűlés egykori tagja, elelmesélte nekem ezek felemelő jeleneteit. 1861-ben győri lelkészi állását is újra elfoglalhatta. De már 1866-ban agg korára és törődöttségére hivatkozva, megvált lelkészi hivatalától és püspöki méltóságától. Maga iktatta be a püspöki székbe utódát, az áldott jó Karsay Sándort, akihez engem is sok kedves emlék és a hála érzése kapcsol. Haubner még tizennégy évig élt Sopronban, hűséges fiának, Rezsőnek, a kiváló orvosnak házában. Magam is láttam, mint kis diák a nagy püspököt, mikor fiánál, az ifjúság atyjánál, ingyenes orvosánál jártam. Hozzám is volt néhány jóságos szava. Haláláig elevenen érdeklődött minden hazai és különösen minden egyházi iigv iránt. Szóval kifejezett utolsó akaratát teljesítette a hű fiú, mikor atyja megtakarított vagyonát, tízezerforintnyi tekintélyes összeget a dunántúli egyházi hivatalnokok gyámokiájának adta alapítványul. Fia továbbra is kegyeletesen őrizte atyja emlékét. De ő maga is méltó hálás emlékezetünkre. Egyike azoknak a nagy paptiaknak, akik mint kiváló és emberszerető orvosok, bár más körben, de az evangélium lelke szerint és Luther lelke szerint éltek Istennek tetsző, áldott hivatásuknak. Atyja lelke és emléke lelkesítette akkor is, mikor végrendeletében vagyona tekintélyes részét teológusok számára hagyta alapítványul. 4·