Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)
6. Fábri Gergely és a vadosfaiak
37 dent, ami adófizetésre és robotra emlékeztette őket. Anekdotának is beillik, ami a győri egyházmegye ki spéci gyűlésén történt, hogy egy öreg pap felkelt és híveit manicheus-eretneikséggel vádolta. És mikor a többi pap csodálkozott, hogyan támadhatott fel ez a perzsa eretnekség ezer év multán a vértesaljai Szákon és Szendon, kijelentette: nem lehetnek mások, mint manicheusok azok, akik neki az őt megillető párbért és közmunkát ki nein szolgáltatják. Fábri, a fényesebb multat feledve, a szegényes viszonyok között is lelkes pap maradt. Híveiben szeretetet ébresztett önmaga és az egyház iránt. Évek múlva a másik sopronvármegyei artikuláris gyülekezet, Nemeskér, hívta meg papjának. Felesége után öregsége hű gondviselője, leánya is elhunyt. Az elhagyatott, beteg aggastyán Istenben való megnyugovással, mint megszabadítót fogadta a halált. A vadosfai eset is bizonyítja, hogy Mária Teréziái korában, ha a véres ellenreformáció elmúlt is, a vértelen ellenreformáció tűszúrásai, az elkedvetlenítések, zaklatások sohasem szüneteltek. Különösen a védtelen evangélikus jobbágyságot gyötörték, térítgették. Olyan volt egyházunk, mint az a kis Helgoland szigete ott az Északi-tenger vad hullámai között, melyet minden év porlasztott. Szinte ki lehetett számítani, mikor tűnik el végleg a megsemmisülés tengerében. Ekkor az isteni gondviselés felébresztette a megváltó korszellemet, a felvilágosodottságot. II. József rendelettel, majd II. Lipót és országgyűlése törvényesen adott módot arra, hogy a magyar protestáns világ halottaiból új életre ébredjen. TI. József kora a hajnal első derengése, TT. Lipóté az aranyszínű reggel. Végre az 1848-i XX. törvénycikk, a tökéle-