Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

22. Szülőfalum harangja

132 fent a budai Rózsadombon, szerető leánya gondjai alatt, hűséges családi körében. Ott tisztelegtem nála én is és gyönyörködve hallgattam, mikor a soproni líceum egyik legnagyobb tanítványa szinte megfiatalodva beszélt boldog soproni éveiről. De képiesen szólva is, hegyen lakik: az ideálok magaslatán és mint cikkünk elején is mondtuk, az öregség ezüst hegyén. „Hajnallal" kezdődött írói pályája, hajnallal végződik. Ifjúságát bearanyozta a reménység hajnalfénye, öregségét aranyozza be az emlékezés eslhajnali sugara. SZÜLŐFALUM HARANGJA. Mi öregek, akiket a sors messze elsodort szülőfalunktól, sokszor hallunk szívünk mélyéből felcsendülő harangszót. Falunk templomtornyából, a messze távolból és a messze múltból hangzik felénk és mesél — mesél — mi meg hallgatjuk könnybelábbadt szemmel. Most is, mikor már-már befejezem ezeket a hangulatképeket — megcsendül az ismerős harang ós édes-bús szavával szememre hányja: „Bejártait az egész országot lutheri történetekért. Pedig én is tudok négy ilyen történetet a te kedves szülőfaludnak, Űjmajomsoknak múltjából. Különbet nem találtál Sopronban, Eperjesen, Szarvason. Talán még Wittenbergában sem!" Mit is mesél nekünk szülőfalum harangja? * Több mint egy negyedévezreddel ezelőtt, 1674-ben élt Űjmalomsokon egy istenfélő, jóságos öreg lelkész, Edvi Illés Gergely. Ez a név azóta is jól hang-