Szigethy Lajos: Luther lelke. III. (Budapest, 1928)

18. Szarvas lelke

108 csaba és Szarvas őszinte, egyenes lelkét benne is megtalálom. Lelkesedve nézek fel Haberern Jonatánnak (1818—1880), a klasszikus világ nagy ismerőjének, a klasszikus hősökre emlékeztető, tiszta jellemű embernek nemes vonásaira. Benka Gyula mondja róla, hogy tanítványaira nemcsak nagy tudományával, hanem sugalmazó jellemerejével is hatott. Hogy is ne lett volna sziklaszilárd jellem annak a felkai hitvalló lelkésznek ivadéka, akit a protestantizmus gyászos évtizedében hitéhez való híísé géért a hontalanság nyomorúságába kergettek. Haberern büszkesége volt Szarvasnak (1854— 1858), majd a pesti közös protestáns teológiai főiskolának (1858—1866), később pedig, nyugalomba vonulása után is, mint Aristoteles legalaposabb ismerője és magyarázója, a magyar tudós világnak. Azt mondják, hogy az embert barátai után lehet legjobban megismerni. Ha igen röviden volna csak szabad Haberern jellemrajzát megadnunk, azt mondanánk: Haberemnek Sehedius Lajos, Tavasy Lajos, Hunfalvy Pál, Székács József és tegyük hozzá, Liedemann Róza volt a barátja, mert igaza van Jókainak, hogy az embernek mégis csak a felesége a legjobb barátja. Az a tiszta harmónia, mely e két egyaránt nemes szívet, evangélikus egyházunkat tettekkel szerető lelket örök frigybe egyesítette, a legszebb himnusz dicséretükre. És hadd mondjam el azt is, hogy feleségem atyja, Brósz Jonatán, akit Zsedényi történetének kapcsán emlegettem, gyermekkori játszótársa, később hű barátja volt Haberernnek. Maga a bibliai Jonatán név, melyre a, két szomszédos felkai család egykorú fiáit kereszteltette, élő bizonysága annak a benső-