Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

13. Wilim János

78 meg, amit ma, ha idejében hajtják végre a műtétet, az esetek kilencvenkilenc százalékában meggyógyí­tanak. Ha igaz, pedig igaz, hogy az a nagy orvos, aki egyúttal jó ember is, akkor Balassa János, a szere­tet apostolának, egy derék papnak méltó fia, a szó legteljesebb értelmében megérdemli, hogy nagy or­vosnak nevezzük. WILIM JÁNOS. Ha az orvos művész, a tanító is az, és pedig zene­művész. Csakhogy nem a hegedű száraz fájából, ha­nem a gyermeki lélekből csal elő Istennek és ember­nek tetsző melódiát. A tanítás ilyen művészét mutat­juk be Wilim Jánosban (1800—1871). A túrócvár­megyei bisztricskai jobbágyember fia, nagy nélkü­lözések között vergődött föl Eperjesen a filozófiai osztályig. Ekkor elfogadta a nagykárolyi magyar nyelvű gyülekezet meghívását, azzal a szándékkal, hogy egy-két évi tanítóskodás alatt egy kis pénzt összekuporgatva, tovább folytatja tanulmányait. De annyira megkedvelte ezt a hajlamainak teljesen megfelelő hivatást, hogy haláláig megmaradt taní­tónak. Négy év múlva a békésvármegyei, mezőberényi tót gyülekezet hívta meg tanítónak. Itt ugyanis né­met gyülekezet is van. A hívek szeretetét annyira megnyerte, hogy esküvőjét az egész gyülekezet örömünnepének tekintették és a gimnázium egy verselgető kis diákjával üdvözlő verset is írattak az ifjú pár tiszteletére. Wilim János gondosan eltette az igénytelen verseket, mintha csak megsejtette volna, hogy írójából, Székács Józsefből valaha még nagy ember válik.

Next

/
Oldalképek
Tartalom