Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)
13. Wilim János
78 meg, amit ma, ha idejében hajtják végre a műtétet, az esetek kilencvenkilenc százalékában meggyógyítanak. Ha igaz, pedig igaz, hogy az a nagy orvos, aki egyúttal jó ember is, akkor Balassa János, a szeretet apostolának, egy derék papnak méltó fia, a szó legteljesebb értelmében megérdemli, hogy nagy orvosnak nevezzük. WILIM JÁNOS. Ha az orvos művész, a tanító is az, és pedig zeneművész. Csakhogy nem a hegedű száraz fájából, hanem a gyermeki lélekből csal elő Istennek és embernek tetsző melódiát. A tanítás ilyen művészét mutatjuk be Wilim Jánosban (1800—1871). A túrócvármegyei bisztricskai jobbágyember fia, nagy nélkülözések között vergődött föl Eperjesen a filozófiai osztályig. Ekkor elfogadta a nagykárolyi magyar nyelvű gyülekezet meghívását, azzal a szándékkal, hogy egy-két évi tanítóskodás alatt egy kis pénzt összekuporgatva, tovább folytatja tanulmányait. De annyira megkedvelte ezt a hajlamainak teljesen megfelelő hivatást, hogy haláláig megmaradt tanítónak. Négy év múlva a békésvármegyei, mezőberényi tót gyülekezet hívta meg tanítónak. Itt ugyanis német gyülekezet is van. A hívek szeretetét annyira megnyerte, hogy esküvőjét az egész gyülekezet örömünnepének tekintették és a gimnázium egy verselgető kis diákjával üdvözlő verset is írattak az ifjú pár tiszteletére. Wilim János gondosan eltette az igénytelen verseket, mintha csak megsejtette volna, hogy írójából, Székács Józsefből valaha még nagy ember válik.