Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

14. Bajza József

84 De lassanként derengett a hajnal, a Széchenyi hajnala; és α leniondó bánat helyébe a remény biztató hangja csendült fel Bajza költészetében __ is. A tilinkó epedő dala a tárogató harsány szózatává erősödött. Már az Apotheózis, mely olyan búsan kezdődött, a végén milyen magasra szárnyalt: „S hol legtöbb honíivér lepé A harci síkokat: A népszabadság ott terem Legszebb virágokat." Ébresztőjében már teljes erővel Széchenyi lelke nyilatkozott meg: „Ébredj nagy álmaidból, Ébredj Árpád fia! Fölkelt a nap: hazádnak Föl kell virulnia." De nemcsak tettre buzdított, hanem maga is tettre buzdult. Történeti és irodalmi, alapos kutatásokon alapuló dolgozataival nemzetnevelő hivatást teljesített. Mint hű követője az irodalom Széchenyijének, Kazinczynak és ragaszkodó barátja az új irodalmi vezérnek, Kisfaludy Károlynak, az ő szellemükben terjesztette a jó ízlést: különösen folyóirataival, az Aurorá-val. az Athenaeum-mal és a Kritikai Lapok-kal. Ugyanezeknek az elveknek hódolt, mint a Nemzeti Színház igazgatója is. Neki is van része abban, hogy Budapest a nemzeti élet szíve lett. Legnagyobb volt a jelentősége mint igen szigorú, sőt félelmes kritikusnak. A kritika a protestantizmus egyik éltető elve. „Mindeneket megpróbáljatok és ami jó, azt megtartsátok." Ezt lehetne Luther életrajza elé is jeligéül írnunk. Egészen természetes, hogy irodalmunk három legnagyobb kritikusa,