Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

12. Balassa János

77 ismerte el. Csakhamar vezére lett az orvosi társadalomnak, igazgatója az orvosi karnak, utóbb elnöke a közegészégi tanácsnak, tiszteletbeli tagja a Tudományos Akadémiának. Az 1848-as időkben nemcsak mint sebészorvos, hanem mint orvosi ügyekben a kormány tanácsadója is, nagy szolgálatokat tett a honvédseregnek és így hazánk szent ügyének. A háború után üldözték, börtönbe vetették, majd gyanakodva megfigyelték. Hazafias nyilatkozatáért Prottmann elé, a félelmes pesti rendőrfőnök elé is került. Annál inkább ragaszkodott elnyomott, boldogtalan hazájához. Hiába hívták Bécsbe az egyetemre, sokkal fényesebb állásba. Az idők jobbrafordultával Erzsébet királyné, valahányszor Budán, vagy Gödöllőn lakott, Balassát hivatta orvosául. És ö, aki mint papfiúhoz illik, olyan közvetlenséggel társalgott szegény betegeivel, a királyi palotában is megállta a helyét. Neki is része van abban, hogy nemzetünk tökéletesen meg tudta hódítani, sőt az osztrákoktól el tudta hódítani Erzsébet királyné nemes szívét. Orvostanári működésének huszonötéves fordulóján a királyné saját neve kezdőbetűivel díszített drágaköves gyűrűt küldött neki, mintegy annak jelképéül, hogy a hálás nemzettel együtt, ő is meghajolt Balassa nagy tudása és nemes egyénisége előtt. Mert mint ember is kivált. Legnagyobb dicsősége fénykorában is szerényen kitért minden iinnepeltetés elől. Mint jó evangélikus ember, Székács gyülekezetének buzgó tagja volt. A szegényeken könyörült, barátjaihoz ragaszkodott. Szüleit, testvéreit, feleségét, egyetlen leánykáját gyengéden szerette. Milyen tragikus találkozása az eseményeknek, hogy a nagy sebész, aki a legsúlyosabb esetekben százak életét mentette meg, vakbél gyulladásban halt