Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

10. Hazslinszky Frigyes

66 az eperjesi kollégium átvergődött a szabadságharc után következő idők sziklái és örvényei között. Sőt ők és velük kiváló társaik: mindenekelőtt Herfurth József, Flórián Jakab, Ludmann Ottó, Vécsey Tamás az eperjesi kollégiumot olyan magasra emelték, hogy az ország mesisze vidékeiről sereglettek oda a diákok. Nagybátyámat, a későbbi politikai írót, Halász Imrét, azzal jutalmazta meg mint jeles tanulót atyám, a gyámja, hogy a gimnázium felső osztályaira a Hazslinszky és Vandrák iskolájába vitte. Bizony az az ő iskolájuk volt. Ügy szerették, mintha a szívük hozzá lett volna forrva. Mint eperjesi tanár sokszor forgattam a kollégium régi jegyzőkönyveit és hányszor megtaláltam abban a túláradó öröm kifejezését a fölött, hogy Hazslinszky és Vandrák ismét visszautasították a meghívást valamely sokkal fényesebb állásba és megmaradtak kedves iskolájukban, melynek ők a díszei és erős oszlopai. Ha rájuk gondolok, az a római katona áll előttem, akit Pompejiben a kapu mellett lévő őrállásában temetett el a halálos takaró. Mindenki szaladt, de a kötelesség embere, a római katona a helyén maradt. Szíve barátjával együtt Hazslinszky is ilyen felemelő példáját mutatta a helyén híven megálló kötelességtudásnak. Mondjuk-e el azt is, ami cipszer emberben, eperjesi kollégiumi tanárban magától éitetődő dolog, hogy lelkes magyar ember volt? Még szaktudománya terén is egyúttal a nemzeti nyelv ügyét szolgálta, a botanikai műszavak megmagyarosításával. Hazafias érzése tettekben nyilvánult meg. 1848-ban elment nemzetőrnek: lanáitársia, Szilvássy József mellette esett el a kassai csatában. Költői lélek volt. Útirajzai, természetleírásai