Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

9. Böhm Károly

59 Nem is csalatkozott. 1896-ban a szintén evangé­likus Schneller Istvánnak, a kolozsvári egyetem kiváló pedagógia-tanárának indítványa és a bölcsé­szeti kar egyhangú felterjesztése alapján kinevezte ide a király a filozófia tanárának. Lassan-lassan utat törtek hatalmas eszméi; a Tudományos Akadémia nagy munkája harmadik kötetét a Marczibányi-féle nagy jutalommal koszo­rúzta. De ezt már halála után adták ki, és belőle a tudós özvegye, férje kedves főgimnáziumánál ösz­töndíjat alapított. Az egyetemen volt igazán a maga helyén. A tudás minden ágában tüneményes jártas­ságról tanúskodó világos előadásaival, az eszmékért való rajongásnak sugalmazó erejével elvarázsolta, magához láncolta azokat a hallgatóit, akiket lan­kadatlan szorgalmuk, kiválóbb tehetségük képessé tett arra, hogy lelke fennen szárnyalását kövessék. Egész iskolát, egész gárdát nevelt, filozófiai rend­szerét megértő és lelkesen hirdető ifjú tudósokból. Ezek közül kiváltak Bartók György, Tankó Béla és Ravasz László, akik egyúttal a testvér reformá­tus egyház oszlopemberei. Ennek a filozófiai rendszernek részletes kifejtése, természetesen, nem tartozik ide. Lényege az, hogy az ember, ha bíráló eszének mérlegére teszi az élet úgynevezett értékeit, rájut arra az igazságra, hogy teljes értéke csak a szellemnek, az intelligen­ciának van, mert ez termeli az eszméket és az esz­ményeket, amik az egves embernek, de a nemzetefe­nek életét is irányítják. Az eszméket, vagyis érté­keket, amiket az intelligencia, a vallás, a művésze­tek és a tudomány terén termel, összefoglalva kul­túrának nevezzük. A történelem eszmék harca, és nem a Marx-féle elméletnek megfelelő társadalmi osztályharc anyagi érdekekért. Aki eszméknek él, az boldog, ha csatát

Next

/
Oldalképek
Tartalom