Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

1. Wimmer Ágoston

14 állva, lelkesítette népét és beszédje végén kardot rántva, kiáltotta: „Előre! Istenért és hazáért!" Népe élén nyomult az Ausztria felé kivonuló horvátok után és a határon napokig farkasszemet nézett velük. Még ágyút is faragtatott fából, de ez az első lövésnél szétrobbant. Végül egypár horvát fogollyal diadalmasan tért vissza falujába. De jöttek a nemszeretem najpok is! 1848 telén az egész vidék az osztrákok kezébe került. Wimmert halálra keresték. Házaló parasztn,ak öltözve, kosárral a hátán menekült, bekötve az arcát, mintha a foga fájt volna. Szembe jött vele az elfogatására küldött lovascsapat, és ι a tiszt tőle kérdezte, hogy Wimmer otthon van-e? „Nem rég még otthon volt." — Hangzott a találó felelet. Egy jóakarója szalmásszekér fenekén szállította át az osztrák határon. Szerencsésen eljutott Svájcon át Amerikába. Itt az üldözött hazafi és kiváló prédikátor olyan népszerű lett, hogy egy-egy vendég-szónoklatáért ötven dollár tiszteletdíjat is kapott. Európába visszatérve, Brémában lett lelkész. 1863-ban rendőrségi engedéllyel Bécsbe jöhetett leánya látogatására. Szülővárosában érte el a halál és hozott végre pihenést annak a derék férfiúnak, aki egyházának, magyar hazájának olyan hű fia volt: hűségét cselekedetekkel és szenvedések közepette bizonyítva be.