Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

18. A diákélet humora és Mikszáth Kálmán

110 erdészekkel együtt saját külön akadémiai kedvesen furcsa életüket. Utánozzák őket a liceisták is; már amennyire szigorú tanáraik miatt utánozhatják. Egy ilyen szokás, a végzett diákok tréfásan ünnepélyes körülballagása a városban, innen terjedt el az országban. És vele evangélikus költőnk, Osengey Gusztáv fordításában a német diáknóta is, a „Ballag már a vén diák". De volt a líceumi diákoknak egy saját külön szokásuk is. A nyolcadik osztályos diákok márciusvégi közös lakomájuktól reménységüket jelképező zöldszalagot viseltek a kabátjukon egészen az érettségi vizsgálatig. Ez azután persze nem egynek elhervasztotta a reményvirágát. Jól tudjuk, hogy Mikszáth végtelenül gazdag humorának a diákéleten kívül van ezer más tárgya és forrása is, de mi, akik nem életrajzokat és írói méltatásokat, hanem hangulatképeket írunk, költészetének erről a kedves oldaláról kívántunk röviden szólni! Természetesnek találjuk, hogy Mikszáth, a legnagyobb magyar humoristának, Jókainak legnagyobb tanítványa, de nem utánzója, annyira megértette mesterét, hogy megírhatta róla a legközvetlenebb hatású költői életrajzot és méltatást. Jókai és Mikszáth a legkimagaslóbb képviselői a protestáns iskolák talajából kisarjadzott őserejű humornak. De van mellettük egész csillagképlete a protestáns humoristáknak. Köztük Baksay Sándor, akinél a kálvinista diákok, papok, özvegy papnék komikus és kedves vonásokban gazdag világa, és a „mi Baksaynk", Pákh Albert, akinél a lutheránus diákélet képe kél a valónál is szebb életre.