Szigethy Lajos: Luther lelke. II. (Budapest, 1927)

1. Wimmer Ágoston

10 zokogva iilt fáradtan, éhesen, a rámeredő sötétségtől rémüldözve. Egy mosoni paraszt, a bécsi vásárról hazatérőben megsajnálta, magával vitte, mint gyermektelen ember ölökbe is fogadta volna, de őt csillaga hívta tovább kelet felé. Ütja közben egy kolostorban is megpihent. A jószívű barátok biztatgatták, hogy kitaníttatják. De ennek hite lett volna az ára. Ment hát tovább csiiggedetlonül. Selmecbányán nem volt olyan szenenosés, mint Copperfield, aki Doverbon ráakadt áldott Betsey nénjére. Bokonairól senki se tudott semmit. Beállott hát egyelőre kovácsinasnak. Végre egy jószívű pékné beíratta az iskolába és az alumneumba. Mint orgonaszíjhúzó gyermek is keresett valamit: hetenkint tizenöt krajcárt. Később jő kedvvel emlegette, hogy Selmecen kezdte meg egyházi hivataloskodását. Majd egy pár évig, a magyar szó kedvéért, a gömörvármegyei osgyáni gimnázium növendéke volt. Eperjesen, Besztercebányán is tanult. A theológiát Sopronban fejezte be. Itt a. jó Kis János hatása alatt, magyar diáktársainak és a magyar társaságnak tüzében német lelke színmagyarrá olvadt. Mint magántanító és mint a gvönki református algimnázium segédtanára annyi pénzt ösiszekuporgatott, hogy elvergődhetett Jénába és valami nyolc hónapig, amíg a fillérei el nem fogytak, ennek híres egyetemén folytathatta tanulmányait. itthon a felsőlövői beteges, öreg papnak káplánja, majd utódja lett. A huszonhétéves fiatalember energiával telített valójának egész tüzével hozzáfogott, hogy műveltségben, erkölcsben és gazdaságilag elmaradott híveit nevelje. Nem csoda hát, hogy kíméletlen fellépésével, munkája eredményét kivárni nem tudó türelmetlenségével, sok hívét magára haragította. Mint valaha Kálvin Genfből