Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

Pozsony és Bél Mátyás

94 után három évet töltött a hallei egyetemen. Itt a nagy Franckénak, a pietista irány legfőbb apostolának hatása alá került. Fiának nevelője, családjának mintegy 'tagja, iskolájának tanára lett. Közelről látta és érezte e nagy férfiúnak lángoló vallásosságát, emberfölötti munkásságát, csodálatos szervező, másokat sugalmazó erejét. És bámulta erős hitét, hogy három tallérnyi kis összeggel nekivágva árvaháza alapításának, évek során egész városrészt kitevő iskolatelepet alkotott meg. Rokonlel ke megérezte azt is, amit Franeke hirdetett, hogy a vallás hitből fakadó kegyes élet, melynek áldott gyümölcsöket kell teremnie. Bél Mátyás künn maradhatott volna Németországban. Gimnáziumi igazgatónak választották meg, egyetemi tanárságot helyeztek neki kilátásba, de hazaszeretete visszavonzotta a szabadságért akkor is életre-halálra harcoló, szegény Magyarország elnyomott evangélikus világába, hogy ennek javára gyümölcsöztesse azt, amit Franckében bámult és amit tőle eltanult. Hat évig mint besztercebányai gimnáziumi igazgató ezt az iskolát virágoztatta fel. Jó híre Pozsonyba is eljutott és 1714-ben az egykori kiváló tanítványt ide hívták meg a líceum igazgatójának. Ebbe az iskolába, mely akkor hanyatlóban volt, u j életet öntött, úgyhogy a tanulók száma fokozatosan negyvenről négyszázötvenre emelkedett. Nemcsak maga folytatott tervszerű, következetes és lelkes tanítói és nevelői munkát, hanem csudálatos szervező, sugalmazó, „franckei" lelkével az egész iskolát: tanárokat, tanulókat mintegy a maga képére formálta át. Pompásan tanították itt a latin nyelvet. Még a messze sárospataki református iskolából is jöttek végzett diákok, hogy mint „gyakorló-tanárok" Bél Mátyástól tanulják meg a latin nyelv helyes tani-