Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

Zólyomvármegye és a Radvánszkyak

48 radványi ősi kastély a műkincsek, régiségek, könyvek, kéziratok, oklevelek országos jelentőségű múzeuma lett. Itt találták meg szerencsés kutatók Balassi Bálint virágónekeit, a magyar költészet kertjének e gyönyörű virágait. És a radványi kastély mindenkori ura nemcsak őrizője, hanem tanulmányozója is volt e történeti és irodalmi kincseknek. Minden Radvánszky történetbúvár, nem egy történetíró is. Egyikük pedig, Béla, a régi előkelő családok magánéletének lelkiismeretes kutatója és megörökítője, könyvei hosszú sorozatával a művelődéstörténetnek alapvető tudósa. Ε mellett a Radvánszky-lélek túláradt a költői hangulattól, sőt a költői ihlettől. Majdnem minden Radvánszky verselt: többnyire csak legszűkebb környezetének, vagy talán csak önmagának. Ahogyan Goethe mondja: „Dalt zengek, mint a kis madár, Mely fönt lakik az ágon, I)al, mely torokból égre száll, Jutalmaz önmagában." De van több Radvánszky, akinek költői termését az irodalomtörténet is iszámon tartja ép értékeli. Ilyenek: János, a kuruc; a másik János, Kazinczy kortársa; Ferenc és Dénes, a hétévets háború hősei. Vannak, akik mecénásai az irodalomnak. Ilyen különösein László, fia Jánosnak, a kurucnak. Bizonyos tekintetben az a jelentősége a mi világunkban a RadvánszkyaknaJk, ami a református testvéreknél a közügyekben buzgólkodó és irodalmi tehetségekben gazdag Teleki grófi nemzetségnek. És ha a Radvánszky-nemzetségnek munkában és dicsőségben gazdag nyolcszázéves történetén végig tekintünk, milyen furcsának kell találnunk némely radikális embereknek a történeti érzék teljes hiányára valló megjegyzését, hogy az ilyen úri nemzetségek, mint a Radvánszkyak is, csak hiú dísz, sőt