Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

Zólyomvármegye és a Radvánszkyak

45 ősi magyar nemzetség tótos hangzású nevének az az egyszerű magyarázata, hogy a felvidéki tót jobbágyság csak lakóhelyük után nevezte a nemes urakai: „Ez a radványi, — tótosan Radvánszky, ez az osztrolukai, vagyis Osztroluczky, emez meg a rakovi, vagyis Rakovszky uraság." De a régi árpádkori oklevelekben még a „de Radván", vagyis Radványi nevet találjuk. Csak később, a nép ajkáról ment át a család mai neve az oklevelekbe és a közhasználatba. Ha a Radvánszkyak díszes hosszú során végig tekintünk, annyi rokon jellemvonást találunk bennük, mintha egyetlen Radvánszky szerepelne előttünk más és más kísérő körülmények között huszonnégy emberöltőn át. A „Radvánszky-jellem"-ből természetesen nem hiányzik a vitézség sem, hiszen magyar nemesi törzs fiáról van szó. Került a Radvánszkyakból Kun László király oldalán a cseh Ottokár ellen harcoló hős, került elszánt kuruc vitéz, Mária Terézia háborúinak két bajnoka és kötelességét híven betöltő negyvennyolcas nemzetőr is. De a jellegzetes Radvánszky-erények a békés munka terén tündökölnek. Ezek között legelső a közügyek terén való lankadatlan és önzetlen buzgólkodás. Megyéjükben nemzedékek hosszú során át szinte szakadatlanul Radvánszky ült az alispáni székben: mintha családi örökségük lett volna e díszes hivatal, melyet a közbizalom ruházott rájuk. Majd, mikor a család befolyásban és címben a főurak közé emelkedett, tagjai országos jelentőségű hivatalokban és szerepben is buzgólkodtak nemzetünk hasznára. Mint lutheri lelkű buzgó evangélikusok az egyházi közügyek szolgálatában is mindig egész emberek voltak. A család egyik tagja, Ferenc, a hétéves háború egykori vitéz őrnagya, borsodvármegyei, sajókazai birtokán élve, megalapította a később annyira felvirágzó miskolci gyülekezetet. Mások mint szegény alumnus diákoknak, akadémiákat meg-