Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

A sárvári magyar diák Wittenbergában

27 Levelei vitték liaza hónaponként a hírét a sike reinek, miket új körében aratott. Erzsike sokszor nem is látta örömkönnyeitől a betűket, úrnője ki­vette kezéből s maga olvasta végig a levelet. rnsulanus kitüntetéssel letette a magiszteri, vagyis bölcsészet-doktori vizsgálatot. Melanchton nagyon megdicsérte a görög dolgozatát. Dévai hazatávozá­sával, Briccius indítványára a magyar diákok egy­hangúlag megválasztották szenioruknak. Elment tisztelegni az új választmánnyal Luther­hez. Pompás üdvözlő beszédet „vágott ki". Németül kezdte, latinul, majd görögül folytatta és egy „bere­sic boró" féle héber idézettel fejezte be. Bugenhagen is ott volt és annyira megtetszett neki az ifjú szónok, hogy meghívta vízkereszt ünnepére prédikálni a vá­rosi templomba. Zsúfolásig megtelt a templom a népszerű magyar szenior prédikációjára. Luther maga is idejött aznap istentiszteletre. Különösen tetszett a prédikációnak ez a részlete: „Ahogyan valamikor a napkeleti bölcsek Jézushoz, úgy jöttek el most egy napkeleti népnek istenes böl­cseségre vágyó fiai a napnyugati bölcsekhez. Itt a magasan lobogó oltári lángnál meggyújtják a fák­lyájukat és világosságot visznek haza a nagy éjsza­kába. Ott náluk most a gyásznak éjszakája borong, mert nemzetük élethalál harcot vív a vad pogány százszoros erejével, nemcsak magát, de az egész ke­resztyénséget védelmezve. És a nagy keresztyén nemzetek mégis cserben hagyták. Sőt a „legkeresz­tyénibb" király, a francia, a pápával, „a keresztyén­ség atyjá"-val egyetértve rázudította a pogány török vad dühét a magyarságra, „a keresztyénség védő­bástyájáéra. És még ezek merik vádolni a refor­mációt, mintha része volna a Magyarországra nehe­zedő „törökátok"-ban. Te, a reformáció nemzete, te Európa legelső nem­zete, ne hagyd cserben Európa legboldogtalanabb

Next

/
Oldalképek
Tartalom