Szigethy Lajos: Luther lelke. I. (Budapest, 1926)

A sárvári magyar diák Wittenbergában

12 „Kis testvérkém, elhoztam az ősi nyolcasban írt virágéneket, amit tegnap ígértem. Szilveszter bátyánk megölelne érte ha olvashatná." Á kislány átvette a lapot és olvasta: „VIRÁGÉNEK ERZSIKÉMHEZ. Világ· legszebb rózsaszála, Csókolgat a napsugára, Még az ég is beléd szeret, Ha rá csillog csillagszemed. Boldog az ég, boldog a nap, Én vagyok a legboldogabb; Égkék szemed énrám nevet, Enyim, enyim a hű szíved.'Erzsike pirulva köszönte meg a neki oly szép verset. Meg is jutalmazta volna talán az íróját, de éppen jókor, vagy talán éppen rosszkor, belépett a nagyasszony. Nagyasszony? Talán ifjúasszony? Vagy inkább gyerekmenyecske'? Hiszen még csak huszonöt éves. De egész lénye csupa méltóság. Magasan áll ám a közönséges földi halandók fölött az ilyen várúrnő, százezer jobbágy életének föltétlen ura. Cselebi török utazó azért beszél mindig Zrinyi-királyról, Nádasdy-királyról. De milyen nyájasan mosolyog ez a királyné két legkedvesebb „alattvalójára": „Mit olvasunk ma, kedves Mártonom?" Mit is akar ez a két fiatal ? Erzsike zavarban van. Csak niem a virágének miatt

1? Biztosan pihen az már hűséges szíve fölött. Márton meg egyet köhint, hátralép, mélyen meghajol, kivei-z a zsebéből egy kis könyvet s úrnőjének átnyújtotta: „Fogadja el ez't sírig tartó háladatosságom jeléül." Az úrnő meglepetve átveszi, nézi. A tábláján a Kanizsay és Nádasdy címer. A könyv címe: „Zenge-