Szlávik Mátyás: Kant ethikája (Eperjes, 1894)

I. Az ethika alapelvei

22 másik, a legalitás tere, a nyilvános cselekvéseket, u. m. az államot, politikát s a népek érintkezéseit szabályozza. A háború joga szigorúan a szükségből való önvédelem eseteire szorítkozzék, a miért is az államok s általában az emberiség fejlődési történetének végczélja «az örök béke», mint a magasabb kulturális fejlődés eredménye s az erkölcsi szabadság teljes kiegyenlítése, vagy Ahrens-e 1 szólva: az ész teljes sakularizálása. Kant jog- és államtanának abstrakt formalismusa daczára egyik főigazsága abban van, hogy a külső jogi és politikai szabadság, a benső erkölcsi szabadság, mint annak legbensőbb forrása nélkül fönn nem állhat, mely téren őt nálunk a német Feuerbach, Rehberg és Zacharia nyomán, Szilágyi S. m.-szigeti tanár követte az öszszes észjogot tárgyaló «Természeti törvénytudomány» 1813. cz. művében. Kant erkölcstanának több fejezete : p. o. a morális egészségről, fegyelemről, ethikai gymnastikáról stb. a legnagyobb figyelemre méltó, azonban helyenként rigorósus merevségekkel is találkozunk, mint p. o. a tiszta akaratból s az intelligibilis jellegből levezetett lelkiismeret s különösen a hazugság megítélésében. Ez utóbbit Kant még akkor is elveti, ha annak önző és rosszhiszemű mellékíze nincs, tehát voltaképen már nemis hazugság.