Schrödl József: A magyarhoni protestantismus hatása a magyar nemzeti szellem fejlődésére (Budapest, 1898)

VIII. A protesztans nemzeti visszahatás. A szabadelvű eszmék és a protesztantizmus

178 A szerencse csak az az egy volt, hogy a mily vad, ádáz gyűlölet hatotta át a nemzetiségieskedők vezetőinek szivét minden ellen, a mi magyar, ép oly nehéz volt ezen szenvedély átplántálása a nagy néptömegekre. Mindig mesterséges eszközökre volt szükség, megvesztegetés, szidalmak és durva buzdításokra, hogy a tömeget csak egy egyszerű tüntetésre is rá lehessen bírni. A nagy tömeg már csak müveletlensége és eldurvult anyagias mivoltánál fogva is közömbös volt a vezetők agyrémeivel szemben. A vezetők szivét betöltő szenvedély lángja azon még nagyobb lángból is táplálkozott részben, mely viszont a magyar nemzeti szellem bajnokait hevítette és mely ellen Széchenyi István gróf akadémiai beszédében kikelt. E láng erejének félreismerése volt a legnagyobb magyar egyik nagyobb tévedése; a magyar nemzeti szellem ébredését ő a pislogó mécs utolsó fellobbanásának számította, melyre a kimerülés és megsemmisülés puszta éjszakája fog következni. A kétségbeesett reménytelenség e nyilt kifejezése diadal volt a nemzetiségieskedők táborában és egyszersmind Széchenyi népszerűségét is megingatva, a merészebb, nemzetibb, de többet koczkáztató izgatásnak is kiindulási pontjává lett. A küzdelem a nemzeti és nemzetiségi irány között folyt tovább az egyházi és politikai téren, söt egy pillanatra a csatatéren is. Folyik a küzdelem ma is és pedig hála Istennek békésebb fegyverekkel és a nemzeti protestantizmusnak már máivégleges diadalával. A magyar rendi országgyűlések nemzeti szabadelvű ellenzékének és a magyar protestanstizmus vállvetett küzdelmének gyümölcse az 1848, XX. tvezikkben