R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)

7 munkára. Mert családja nemcsak hősökkel, nemcsak az eperjesi vértörvényszék egyik martyrjával dicsekedhetik, hanem azzal is, hogy tagjai majd kivétel nélkül a legrégibb időtől kezdve a tudományoknak pártolói és művelői voltak. Ó sem akart tehát a családi hagyományokhoz hűtlen lenni és már zsenge gyermekkorában élt benne a vágy: valami nagyot, valami szépet alkotni. Szépirodalmi olvasmányai, Arany János iránti lelkes szeretete előbb a szépirodalom felé terelik figyelmét. Már mint kis gimnazista olvasmányairól jegyzeteket, bírálatokat készit, a melyeket egykorú barátai, tréfára mindig hajlandó bátyja utmutatása mellett, Íróasztalában kikutatnak és addig boszantják, a mig jegyzeteit tűzbe dobja. De ezt csak a pillanatnyi harag feUobbanásában követi el, a következő pillanatban megbánja hevességét, a megkezdett irányban tovább halad és már 15 éves korában, 1864-ben egy beszély fordításával az Arany János Koszorújában nyilvánosan fellép. Ez volt első és utolsó szépirodalmi dolgozata, mert a mint a budapesti ev. ref. gimnáziumban Gyulai Pál után kiváló historikusunk, Thaly Kálmán lett tanára, lelke felébred a szépirodalom első ábrándjaiból és a történelem tanulmányozására adja magát. Thaly ugyan az irodalomtörténetet adta elő; de magánérintkezésben a történelem tanulmányozására serkentette. Mert csakhamar megkedvelték egymást, úgy, hogy