R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)

47 lönben is szüksége volt erre a tervezett családtörténeti repertórium részére. Barátságos, bizalmas beszélgetés, bíráló megjegyzések és disputálás közben tünt fel igazán az ő felfogása, módszere a legtisztábban. Nem látta szívesen a philosophiát a históriában. A philosophus előzetesen megállapított felfogással dolgozik, subiectivitással ront a múltba és észre sem veszi, hogy akaratán kivül hamisít ; meghamisítja, ha nem is az anyagot, de annak czélzatos kiválogatásával igazsága bebizonyítása végett a történelmi igazságot, a mult szellemét, a levegőt. Ezért nem ad Családéletének és más művelődéstörténeti értekezéseinek mélyebb, társadalomtudományi, philosophiai alapot. Mint positivista, ezzel szemben nagy súlyt fektet az adatokra, azoknak pontos idézésére, az észszerű kritikára; de azért az u. n. modern kritika túlkapásai valósággal elkeserítették. «Megrontják históriánkat, megrontják a köztudatot» mondá nem egyszer. «Az igazság nevében le rombolnak mindent, a mi a mostani gondolkozás előtt csodálatos, önzésük előtt hihetetlennek látszik. Kigúnyolják, lerombolják, a mi s/ép, a mi eszményi és helyébe hypothesiseket építenek, a mi lelkűknek, korunk gondolkozásának megfelel. így alig marad történetünkben valami, a miért lelkesedni, a mit az ifjúság előtt például felhozni lehet.» Fiai tankönyvéből látta, hogy a haladás kor-