R. Kiss István: Báró Radvánszky Béla emlékezete (Budapest, 1907)

19 ban való fejlődése. Ellenmondásnak látszik* de igazság. Mig ő ugyanis munkája második részé­nek kiadásával egyre késett, az adattár nagy­szerű anyaga és a megjelent feldolgozott rész felkeltette a figyelmet müvelődéstörténelmünk iránt és folyóiratainkban jöttek, mint általá­ban minden korszakalkotó munka után, a ha­sonló tárgyú közlemények és kiegészítések. Közben megjelent az akkor még nagy lelkese­déssel fogadott Nyelvtörténeti Szótár, a mely minden tökéletlensége mellett is neki hasznos szolgálatokat tehetett volna, a melyben számta­lan oly elavult szónak lelhette volna magyará­zatát, megfejtését, a melyek előtte leglelkiisme­retesebb munkája, kutatásai daczára is homályos­nak, sőt megfejthetlennek tűntek fel. Mig egy­felől irodalmunk fejlődése örömmel töltötte el, másfelől szomorúan gondolt arra, hogy munkája mennyivel tökéletesebb lett λ-olna, ha még vá­rakozik az ujabb közlésekre és a Nyelvtörténeti szótárra. Hasztalan, a már imprimált iveket nem lehetett kiegészíteni, tökéletesíteni. Erezte, hogy a mig más elfoglaltsága miatt munkája kiadásá­val egyre késett, az idő elhagyta; attól tartott, hogy e miatt műve már megjelenésekor elavult lesz, mert szerénységében nem gondolt arra, hogy oly alapvető munka soha el nem avul. Elveszítette kedvét tehát, abbahagyta a további feldolgozást; pedig még csak egy pár iv válasz­totta el a befejezéstől. 2*

Next

/
Oldalképek
Tartalom