Majba Vilmos: Életképek a keresztyén szeretet munkamezejéről (Budapest, 1914)

I. Értekezések - Diakonissza-intézményünk. Rátz Vilmos

34 a szolgálóleány. Örök mintaképe marad a női diakónia legfenségesebb megnyilvánulásának. A bethániai Mária és Márta példája világosan mutatja, hogy milyen szolgálatot vár Jézus a nőtől. Az evangélisták megemlítik még: Máriát (Jakab és József anyját), Salomét (a Zebedaeus-fiúk anyját), azután Mária Magdalénát, Johannát és Zsuzsannát, akik a maguk vagyonából szolgáltak Jézusnak (Luk. 8

3). Ezek a hivő asszonyok Jézust mindenüvé követik, keresztje tövében, majd sírjánál fájó könnyeket hullatnak. Kegyeletük legfőbb vágya, hogy Jézus kihűlt testét bebalzsamozzák. Az apostoli korban Tabitha fürge szolgálóleánya Jézusnak. Neve zergét jelent, mert ő gyors és gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott (Apostolok csel. 9

3

6—

4

2). Mint önkéntes diakonissza szolgált. Szolgálatát azzal jutalmazta a Feltámadott, hogy Péter által visszaadta az életnek. A női diakóniáról mint rendszeres hivatásról Pál apostol tesz említést, Róm. 16

x 2-ben. Phoebe a kenchréabeli gyülekezetnek rendes diakonisszája. Az apostoloknak is szolgált. Ezt a gyü'ekezeti diakonisszát melegen ajánló sorai apostoli bizonyságul szolgálnak a diakonissza-intézmény korai létezésének igazolására. Pál a nők sorából még a következőket említi: Lídiát (Ap. csel. 16

1

5), Priscillát (Róm, 16

3), Trifénát, Trifósát és Persist (Róm. 16

1

2), Evódiát és Sintichét (Filip. 4

2), Júliát, Néreus nénjét és Olimpást (Róm. 16

lf

t). Ezek a nevek eléggé bizonyítják, hogy a női diakónia már az apostoli korban is erősen virágzott. Nagyjelentőségű helyek még 1. Tim. 5

9 1

0 és Tit. 2

3—

f

i, ahol az özvegyek választásáról van szó. Ezek az özvegyek különféle gyülekezeti munkát végeztek. Választhatóságuk szigorú feltételei, állásuk és szolgálatuk kiváló fontossága mellett bizonyítanak. Ma is csak a szeplőtlen hírnév, a benső hitélet, a gyakorlati szolgálatkészség és férjtelen, tehát özvegyi vagy hajadon állapot azok a feltételek, amelyek a nőt a diakonissza-szolgálatra alkalmassá teszik (1. Tim. 3

8—

1

3). A reformáció egyházában a női diakónia az elmúlt század közepe táján indult hatalmas virágzásnak. Gyümölcse ez a Megfeszített sebeiből táplálkozó hit újjáébredésének mely a reformáció három évszázados jubileumának legszebb emléke. Hiába „schäftig, thätig, mächtig Ding" csak az a hit, mely a kereszt tövében születik. Ennek az élő hitnek egyik legszebb hajtása: a diakonissza-intézmény. Útját nemeslelkű férfiak és nők (Stein, Klönne, Sieveking) már korábban egyengették, de testet még csak Fliedner Tivadar férfias elhatározása következtében öltött, aki 1836ban a Rajna melletti Kaiserswerthben alapította az első diakonisszaházat. Ez az alkotás az unió egyházának vált javára. A lutheri egyházban Fröhlich drezdai és Löhe neuendettelsaui lelkészek honosították meg. Azóta a diakonissza-ügynek sok lelkes apostola támadt, úgy hogy ma körülbelül 25,000 diakonissza működik Németországban.