Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VIII.

kibocsátotta? Egy ember a legegyszerűbb néposztályból néhány halász társaságában és nagyon kétes körökben, vámszedők és bűnösök társaságában mozgott. Magáról azt mondta, hogy ő az Isten. Ezt már sok őrült mondotta. Kortársainak az volt a véleménye, hogy ő az Istent káromolja. Megállapodva ennél az akadálynál, egy másik kérdés tolul elénk. Ha kortársa lennél és nem riasztana el ez a kérdés, sőt azzal ámítanád magad, hogy keresztyén vagy, akkor meg egy elháríthatatlan akadályhoz érkeznél s megakadnál végképen a botránkozás lehetőségén. De hát a jelek és csodák nem bizonyítékai-e szavai igazságának ? Igen, 1800 év múlva hinni lehet ezeket. De a kortársnak saját ügye eldönteni, hogy valóságos jelek és csodák voltak-e azok. Nagyon kellemetlen érzés az, ha az embert arra kényszerítik, hogy határozott nézete legyen. A kortársak közül az okosak bizonyára ezt mondanák: „Ha az a feltevés, hogy ő Isten, túlzás, akkor ő bizonyára valami fantaszta, mert formálisan rákényszeríti az emberekre a jótéteményeit. Jobban vigyázhatna magára, hiszen csak 30 éves és ez nem sok. Ha a gondviselés nekünk adott volna ilyen adományokat, mi ezekkel jobban tudtunk volna élni." A filozófus pedig ezt mondaná: „Ha egy ember Isten akar lenne, akkor azzal tanújelét adja a filozófiai alapfogalmak hiányának. A nemzetség, az universalis, a totális az Isten, de a nemzetség nem lehet egy egyes ember." Az államférfiú szerint: „E pillanatban ő hatalom, amellyel számolnunk kell, de csak menjen a maga útján, majd belebotlik ő is egy aknába, amelyet maga tett le és azután vége." A komoly polgár ezt gondolja : „Legyünk csak emberek. Mindenben jó mértéket tartani, amint Grönwald lelkész az este a klubban mondta. Annak az életnek rossz vége lesz." Az a legény többet tud, mint prédikálni, azt nem a templomban kellene hallgatni vasárnap, hanem a klubban hétfőn. Szeretném, 85