Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VIII.

hogy odacsatoljuk e kitételt: „Isten előtt." Ilyen módon épp olyan összefoglaló és általános lesz, mint a kétségbeesés. Legalacsonyabb foka a szellemtelenség, amely oly fokú lehet, hogy azt bűnnek nevezzük, de ennek is mindig az ember maga az oka. Az ember nem születik szellemtelenséggel és bár sokan úgy viszik azt a sírba, mint az életnek egyetlen zsákmányát, mégis nem az élet az oka annak. Ebben a szellemtelenségben leledzik a keresztyénség is, bár ez szomorú, mégis meg kell mondani. De a bűnt folytatják s az nemcsak pusztán sorozata a tetteknek, amint a legtöbben gondolják, hanem állapot is, ezért van összefüggés a bűnben, amit az emberek mindjárt jobban felfedeznének, mihelyt a tudatára jönnének annak, hogy ők szellemesek. A bűn összefüggését nem látják. A hívő ellenben fölfedezi azt az összefüggést, amelyben ő nyugszik, t. i. a jónak az összefüggését. A bűnben megmaradni új bűnt jelent és ez a végtelenségig fokozódhatik azzal, hogy az ember kétségbeesik a bűne felett. Ez a legrosszabb, mert a bűn: szakítás a jóval, a bűn feletti kétségbeesés pedig: szakítás a bűnbánattal. Néha a kétségbeesés azt a külsőt adja magának, mint ha a jó volna. A környezet az ilyen kétségbeesett embert komolynak és szentnek tartja, aki bűnei felett igazán kesereg és néhány bolondos lélekgondozó már közel-áll ahhoz, hogy a mélységes lelket bámulja benne. De ez csalás, mert az nemcsak a saját, hanem Isten megbocsátása a bűnbocsánat felett is kétségbeesett, vagyis megbotránkozik. Napjainkban éppen az ellenkezője áll ennek, mindenki hiszi a bűnbocsánatot. Isten egy ismert személyiség, akivel bizalmas lábon áll az ember, aki iránt azzal tanúsít figyelmet az ember, hogy templomba megy s a lekész az ő nevében mond köszönetet e figyelemért. Azért ma nem tekintik zsenialitásnak és a mély lélek jelenének azt, 118, valaki hisz a bűnök bocsánatában. A régi időben ez volt a parancs: neked hinned kell s ha az 82