Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VIII.

zárkózottság, amely öngyilkossággal fenyeget, vagy mint dac, amelynél utolsó esetben a fokozás abban nyilvánul, hogy az illető tudatára jön a kétségbeesésnek mint tettnek s nem csupán kívülről eredő nyomásnak tekinti azt. De megnyilvánulhat az szenvedőleg is, mint belső baj, kereszt, vagy tövis a testben, (II Kor. 12, 17.) mely előtt az ember nem akarja magát megalázni. A kétségbeesésnek legmagasabb alakja a démonikus. Ennek következő az eredete: egyén, amely önmagában kétségbeesett, oly gyötrelemben kínlódik, amely se el nem vehető, se el nem választható az ő konkrét énjétől. Egész szenvedélyességével erre a gyötrelemre veti magát, amely végül is démonikus örjöngéssé fokozódik. És ha Isten és az összes angyalok ajánlanák is a segítségüket, nem fogadná azt el, lévén most már minden késő, míg egykor mindent oda adott volna, csakhogy szabaduljon e kíntól, de váratták őt s most már inkább őrjöng minden ellen s megkárosítottnak érzi magát az egész világ és az egész lét által és senki sem szabadítja meg a kínjától, mert akkor nem bizonyíthatja be sem maga, sem mások előtt, hogy neki igaza van. De az ilyen jellemek ritkák. A másik részben kimutatja, hogy a kétségbeesés bűn. Ha az ember erősebben hangsúlyozza ezt a kitételt : „Isten előtt", akkor benne vagyunk a kétségbeesésnek ama fokában, amelynek bűn a neve. A kettő között van egy középfogalom: a költői lét, amely a vallási felé irányúi. „Tövis van a testében" (Kor. II. 12, 7.), amelyet ugyan rezignáltán fogad, de egészen mégsem bir ki anélkül, hogy titokban meg ne mozgassa, ha fájdalmat okoz s egyedüli reménysége, hogy az örökkévalóságban megszabadul tőle. Vagy pedig a bűnben is megismétlődik az azelőtti elmélkedés, a szellem öntudatossági fokának megfelelően, azzal, hogy állandóan kiemeli e kitételt: „az Isten előtt." Ha bűn az, amely vallásilag a kétségbeesésnek felel meg, akkor 80