Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VI.

a koppenhágai főtemplomban, a Fruekirkeben el is mondott. Az első fejezet hét beszédet tartalmaz Máté 6, 24^-31. alapján: 1. a szegénység, 2. a bőség, 3. a kicsinység, 4. a nagyság, 5. a vakmerőség, 6. a töprengés, 7. a kétségbeesés, ingadozás és a vigasztalanság gondjairól. Ε fejezet beszédeit a következő ima előzi meg: „Atyánk a mennyekben! Tavasszal minden új üdeséggel és szépséggel tér vissza a természetben, a madár és a liliom semmit sem veszítettek az utolsó tavasz óta — óh bárcsak mi is változatlanul visszatérhetnénk e tanítómesterek oktatásához! Ha az elmúlt időben kárt szenvedtünk egészségünkben, bárcsak visszanyerhetnénk azt ismét, tanulva a mezők liliomaitól és az ég madaraitól." Bevezetése szerint a mezők liliomai és az ég madarai ismertetik meg velünk a pogányok gondjait. A legmélyebbre — úgymond — azok a pogányok süllyedtek, akikre a keresztyénségben akadunk. Amazok ott a pogány országokban még nem emelkedtek fel a keresztyénséghez, míg emezek a pogányság alá süllyedtek, amazok egy bukott nemzetség tagjai, emezek pedig miután felemeltettek, még mélyebbre buktak le. A madár nem gondolkodik élelemről, hanem gondolat nélkül veszi azt át Isten kezéből. A keresztyén imádkozik érte és úgy veszi azt Isten kezéből. A pogány gondban él Isten nélkül s számára legfontosabb a kenyér. A pogány a madárhoz hasonlóan azt hiszi, hogy megszűnik élni, ha meghal, a keresztyén azáltal, ha meghal, él. A madár minden gondtól ment, víg és gondolatnélküli lény. A keresztyén ment a gondoktól, mert mindent Isten gondviselő kezébe helyezett, míg a pogányok gondokban pusztulnak el. A második fejezetben a szenvedés küzdelmének hangulatairól szólva, a következő címek alatt hét beszédet 59