Szeberényi Lajos Zsigmond: Kierkegaard élete és munkái (Békéscsaba, 1937)

VI.

és vezeklés helyett a számomra kijelölt helyet betölteni." Kierkegaard újra kezébe veszi a tollat, egyelőre nem ír álnevek, hanem a saját neve alatt. Megkezdődik irodalmi munkásságának második korszaka. VI. A „Corsar"-ral folytatott harc alatt sokat írt naplójába a tömegről. Ezek a gondolatok azé^t is érdekelnek bennünket, mert világosan mutatják, hogy K. életének végén mennyire ellentétbe jutott önmagával s mennyire jogosult az a feltevés, hogy a kimerült és felbomlott idegzetű Kierkegaard nem az igazi s e keresztyén Nietzschenek az utolsó cselekedetét, pszichopatikus tünetként kell elbírálnunk. A tömeg szerinte mindig a valótlanság, mert a tömeg mindig felelősség nélküli, vagy legalább is gyöngíti az egyes ember felelősségét. A tömegnek nincs keze. Valótlanság azt állítani, mintha a tömegnek bátorsága lenne, a leggyávább embernek is több bátorsága van, mint a tömegnek. A tömeg valótlanság. Azért alapjában senki sem veti meg jobban emberi mivoltát, mint az, aki a tömeg élén áll. Krisztust azért feszítették keresztre, mert nem akart a tömeggel dolgozni (bár mindenki felé fordult), mert semmiféle irányban sem akarta a tömeg segítségét igénybevenni, mert az igazság volt ő az egyes ember életében. A tömeg megnyeréséhez nem kell nagy művészet, csak hazugság és az emberi szenvedélyeknek egy kis ismerete. Személyes tapasztalatok alapján tehát elég világos nézete volt a tömegről. Az egyes embert tudta értékelni, talán az egy Goldschmidtet kivéve, kiről naplójában egy helyen azt írja, hogy reá nézve erkölcsi halott. Goldschmidt, amint későbben látni fogjuk, másként vélekedett ellenfeléről. 44