Sztehlo Kornél: A Protestáns Közös Bizottság munkája 1892-1924 (Budapest, 1926)

V. Államsegély. — Tanítói törvény. — Autonomia megsértése. —·Congrua felemelése. ·— Párbérsérelmek

23 A bizottság ezután a magyar országgyűlés képviselőházához egy emlékiratot adott be, amelyben a különböző még fennálló sérelmeket felsorolja, azokat tüzetesen megvilágítja és miután azok nagy részben még ma is fennállanak, az emlékiratot a következőkben közöljük. A 3. pontban említett felterjesztés szövege a következő: Közel hatvan esztendeje annak, hogy a magyar, törvényhozás a bevett vallások közötti egyenlőség és viszonosság nagy elvét kimondotta és elrendelte, hogy egyházi és iskolai szükségleteink állami eszközökből fedeztessenek. Ez a nagy elv nem mannaként hullott alá az égből, századok elnyomott és újra feléledt viharjainak, de különösen a múlt század első felében a magyar nemzet legjobbjai által vívott küzdelemnek gyümölcse volt az. A magyar nemzet szabadsága és a vallásszabadság két összetartozó fogalom. Együtt küzdött ez a két eszme, együtt vérzett és együtt bukott. Az idegen uralom, amely a vallásszabadságot eltiporta, ezzel együtt eltiporta a magyar nemzetet is, és a magyar nemzet legjobb fiai, tekintet nélkül hitvallásukra, a vallásszabadság védelmét is zászlajukra írták. A vallásszabadság, amely az egyenlőséget és viszonosságot magában foglalja, megkívánja azt, hogy az állam a felekezeteket egyenlő elbánásban részesítse. A vallásszabadság, egyszersmind maga a vallási béke. Ez csak ott lehetséges, ahol a törvény mindenkivel egyenlően bánik és ahol a törvényt kezelő hatóságok mindenkinek egyenlő mórtékkel mérnek. A magyar törvényhozás 1791 óta a vallás dolgában mindig szabadelvű volt. A mi csak a vallásügyet érdeklő törvény hozatott a legújabb időkig, az mind az 1848. évi XX. törvénycikkben kifejezett egyenlőségi elv fejlesztésére törekedett. Még a reversalisokat törvényesítő 1894. évi XXXII. törvénycikk is, amely a múlt század derekán uralkodott felfogással ellentétben, liberálisan ismerte el a szülők szabad elhatározását a gyermekek vallását illetőleg, és a mely reánk, protestánsokra nézve, kétségtelenül hátrányos, alapelvében nem sértette meg a 48-iki törvényt, mert az egyenlőség és viszonosság alapján állott. Az 1907. évi törvényhozás tért el először attól az iránytó], amelynek alapjai az 1848. évi XX. törvéycikkben le vannak téve és amelyet eddig a magyar törvényhozás állandóan követett. Az 1907. évi XXVII. törvénycikk 35. §-a törte meg ezt az irányt és a visszafejlődés útját egyengeti a magyar törvénytárban. Csak jelentéktelen dolognak látszik, hogy a magyar törvényhozás, — midőn a nem állami tanítók segélyezését szabályozza, — más mértékkel mér a hitfelekezeti iskoláknál működő szerzetesrendi tanítóknak és tanítónőknek, mint a világi tanítóknak. Jelentéktelen dolognak látszik, hogy míg a törvény a világi tanítók alkalmazását, — ha az állam a fizetéskiegészítéshez 200 koronát meghaladó segéllyel hozzájárul, — a miniszter jóváhagyásától teszi függővé, a szerzetes és apáca kinevezése soha sem függ miniszteri jóváhagyástól. • Jelentéktelen dolognak látszik, hogy míg a törvény a világi tanítókat