Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)
III. Országos jubiláris emlékünnepély Budapest székesfőváros közgyűlési termében
51 A protestáns egyházak kereteiben — sajnos, külön — érvényesülő ilyetén reformáció működése persze megsokszorozza a munkát és ez feltételezi a munkások számának lényeges szaporítását is. Itt a baj! A felelet nálunk rendszerint az, hogy mi protestánsok szegények vagyunk és a belterjesebb egyházi és egyháztársadalmi élet oly többkiadással jár, amelyet nem tudunk előteremteni. Az bizonyos, hogy ezeknél a munkáknál nem nélkülözhetjük az önkéntes — különösen világi — buzgó munkásokat, de hisz büszkén szoktuk emlegetni, hogy mi „választott nemzetség és királyi papság" (I. Pét. 2:9.) vagyunk. Ezzel a nagy előjoggal szemben örömmel kell teljesítenünk a kötelességeket is ós nem szabad arról panaszkodnunk — mint gyakran hallhatjuk — hogy „a mi vallásunk kényelmetlen vallás". Egy hosszú élet alkonyán tanúságot tehetek róla — és sokan vannak itt, akik tanuságtételemet megerősítik —. hogy az a munka, amelyet Isten országa építésére végezünk, bár sokszor jár nehézséggel és csalódásokkal is, mindig gyönyörűséges és ki nem mondható áldásokkal jár. Ezenfelül azonban rendeznünk kell még egy ellenmondást, a mellyel különösen intelligens osztályainknál igen gyakran találkozunk. Híveink protestáns egyházainkkal szemben meglehetős nagy igényeket támasztanak. Ez helyes, kívánjanak tőle a hívek minél több és minél jobb munkát; de aztán adják is meg hozzá az anyagi eszközöket. A legtöbb azonban — tisztelet a kivételnek — úgy hiszi, hogy ha az egyházra vagy vallásos célokra annyit ad egy évre, mint amennyit egy színházjegyért vagy, hogy többet mondjunk, manapság egy jó ebédért elfizet, ezzel minden kötelezettségének eleget tett. Ezzel szakítanunk kell, — de hogyan? Ez csak egyike azoknak a jelenségeknek, amelyek azt bizonyítják, hogy a mi hitünk erőtelen és mivel a hit az egyház szíve, bizony nem eléggé erőteljes protestáns egyházaink élete sem! Eltávoztunk a reformáció álláspontjától, az idvezítő erők forrásától. A közöny, a lanyhaság, a tehetetlenség, a színlelés vett rajtunk erőt, elvesztettük atyáink buzgóságát, áldozatkészségét, önzetlenségét; belemerültünk a hosszú béke biztonságába, a földi javak nyújtotta élvezetekbe, az önzésbe; s íme egyszerre ránkszakad <; -szörnyű háború! Aki az evangéliumban kijelentett Istenben hisz. az nem tulajdoníthatja Istennek e háborút, mert az gonosz dolog. Isten pedig gonosz dolgot nem akar. De igen, el tudom magamnak képzelni,