Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)

II. Istentisztelet az ágostai hitv. evangélikusok Deák-téri templomában

26 Ez az igazság nem az egyházé, melyet az megadhat, avagy meg­tagadhat, ez az igazság minden hívőé, akinek a lelke összeforrott a Jézus Krisztussal. Amint az apostol is mondja: Akiben nincs meg a Krisztus lelke, az nem az övé! Mert nincsen nekem saját igazsá­gom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit ál­tal, Istentől való igazságom a hit alapján. Azért ugyanaz az indulat legyen bennetek, amely volt a Jézus Krisztusban! A keresztyén ember igazságát nem lehet tételekbe rögzíteni, de egy szó teljesen kifejezi azt. Ez a szó: istenfiúság. Nem is lehet kiviaskodni, mert egyedül Isten kegyelmének ajándéka az. Neim is lehet adni vagy elvitatni, mert ez az igazság nem a miénk, hanem a Jézus Krisztusé! A reformációban ez az igazság bontakozik ki a középkori egy­ház bűntermelő és bűnbocsátó tévelygéseiből. A reformáció nem en­gedi többé meggyökerezni azt a balga hitet, mintha Isten előtt igazzá tehetné az embert a maga bármely erőfeszítése vagy lemon­dása. Az életet nem megtagadásra, és eltiprásra, hanem megszente­lésre adta nekünk az Isten. Ε megszentelődés azonban csak a bűn­től való irtózás és az Istenben való hitélet gyümölcse lehet. A re­formáció nem engedi többé uralomra jutni azt a felfogást, mintha közbenjárásokkal, bűnbocsátásokkal, engesztelésekkel megszabadul­hatnánk bűneinktől. Isten igazságának birtokosaivá egyedül csak az ő kegyelme tehet. Mózesnek és Illésnek el kell tűnnie a hívő sze­mei elől, ha igazságra vágyódik a lelke és nem szabad most látnia, csak egyedül Jézust, — aki nekünk igazság, szentség és váltság mindörökké! III. Igen, szentség és váltság is, azért, aki az üdvösségre vágyik,, az se lásson mást, csak egyedül Jézust. Örök kérdése az a bűnei tudatára jutott, a megtérést szomjú­hozó, az Istennel egyesülni vágyó emberi léleknek: Mit cseleked­jem, hogy örök életet nyerjek? Tépelődésében elemésztődve, vergődéseiben magát összetörve,, áldozataiban hitét veszítve, nyugalmat, békét sem fohászkodásai­ban, sem vezekléseiben, seim törvény jármába igázott lelke küzdel­meiben nem találva, csoda-e, ha a Krisztus híve vagy a hitetlenség és földiség. vagy azok karjaiba vetette magát, akik az üdvösség kieszközlésének vágyva-vágyott ígéreteivel édesgették magukhoz? S a szabadságra drága áron, a Krisztus vérén megváltott ember ismét szolgaság láncába verte a lelkét, — az üdvössége miatt. Hitetlen-

Next

/
Oldalképek
Tartalom