Emlékkönyv … a reformáció négyszázados évfordulója alkalmából (Budapest, 1918)

I. Istentisztelet a reformátusok Kálvin-téri templomában

10 ten evangeliomának egyháza, a poklok kapui sem vehetnek rajta diadalmat . . . Csak csengjen az ének: „Erős várunk nekünk az Isten", — legyen az ne csak a múlt zsoltára, de a szebb, nagyobb jövendő himnusza! És íme én szólok hozzád: magyar reformátusság, választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép! A te egyszerű, de hű, becsületes lelked; a lelket ölő betűket, járomba hajtó formákat gyűlölő, az érzés és gondolat leigázása ellen tiltakozó, magasba iszárnyaló, szabadon vizsgálódó egészséges szellemed; az elvek, eszmék harcát és diadalmát kereső lelkesedésed legigazabb, legméltóbb talaja a protestantizmusnak! Ne osak a mult emléknapját ünnepeld ma, de érezd meg az isteni szó betelését: ,,Kitöltök az én lelkemből minden testre", illessen meg a kitöltött lélek, érd meg, üld meg 400 év után az új reformációt. Csak ez lehet a múltnak méltó emléke, megörökítése; ez lehet új jövendőd születése napja! Látjuk, valljuk, hogy e nagy világpusztulás után új világalakulás jön s ebben új Magyarországnak kell előállnia. Kapkodva hangoztatják annak jelszavait, jobbra-balra keresgetik erőit. De — ha életképes akar az lenni — alapjai csak azok az eszmék, elvek, érzések lehetnek, amelyeknek ma ünnepet szentelünk. Uj Magyarország csak úgy lehet, ha benne a küzdő érdekek csengő jelszavai helyett a lélek, és általa a munka és áldozatkészség, szabadság és magunkon uralkodás, a porból felemelő hit, embereket egyesítő, nyomort eloszlató szeretet, alkotá-sokat biztosító lelkesedés lesznek életerőkké. Egy új Magyarországban az igaz keresztyén léleknek és lelkiismeretnek, a szabad protestáns szellemnek kell diadalmaskodnia s érvényesítenie a négy százados munkák és áldozatok eredményeit. A nemzetiségi törekvéseket lehetetlenné tevő erős, életképes magyarság jövője biztosítéka a τη agyar protestáns egyház jövendő nagy, fejlődésének is. Ezért élni, munkálni, küzdeni, magunkat odaadni, ha kell, fel is áldozni, öröm, méltóság, büszkeség . . . Jertek palástos s világi papok, — erre tegyünk ma együtt szent fogadalmat s aztán bizonyítsuk meg azt életünkkel. És ti, hitetekért s mi hitünkért hittel, boldogan szenvedett ősök — szálljatok ki ma a sírból; — legyen a ti lelketeknek kettős mértéke mi rajtunk! Magyar refonmátusság! a mult áldásait, a. jövő reményeit hirdetve reád nézek, mert kicsoda a mi reménységünk és dicsekedésünk