Majba Vilmos szerk.: Reformáció. Költemények gyűjteménye a reformáció 400 éves jubiláris egyházi és iskolai ünnepélyei számára (Budapest, 1917)

Kálvin. — Szabolcska Mihály

Kálvin. — Genf, 1890. — Sírhalma mellett állok, álmodozva, Körültem ősz van, vagy tán kikelet . . . Beszélget hozzám a fenyőfa lombja, Én hulló könyeimmel felelek. . . . Ő áll előttem, — se nagy látomásba, Úgy inganak be a bokros füzek: Hogy ámuló lelkem reszketve várja, A felcsapódó szózatos tüzet. Mert Mózesé voll magas elhívása, Midőn bujdosná Hóreb ormait . . . S Saulusé, kit egy villámcsapása, Jeruzsálemből Damaskusba vitt. Kis szalma-kunyhó jelzi indulását, S míg itt e sírnál megpihenhetett: A Níluson kitett bölcső csodáját, Átéli a szegény bányász gyerek Az ifjú egy ábránd fényoszlopával, Bolyong kietlen pusztaság felett. Egy csillagot lát bágyadó sugárral Már-már letűnni, — s lelke megremeg. Fényében egykor, Bethlehem határán, A föld minden reménye egyesült . . . Szegény csillag, már csak a felleg árnyán, — Mint egy csalódás bús könycseppje — ült S milyen világ lent?! Bűn lett az imádság; A föld rút lelki szolgaságba nyög; A haldokló hit összevonta szárnyát; Nincs áldozattűz az oltár fölött, S ha van, ha szítják a körülte forgók; Annál melegszik e farkas-karám . . . Kemence-tűznek nézik a bitorlók, Rómában, — a fáraók udvarán ! Áldott az Úr, ki őt most tenni hívta, Ki el nem hagyta azt a csillagot . . . ím Kálvin indul nagy apostol-útra, Lelkében a csillagfény fellobog.