A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

I. Gyermekistentisztelet

10 bokorból, a tövis és tüske között különösen szépen dalol az egyik kis madár. Ez a kis madár a fülemile. Igen, a fülemile madár még koromsötét, viharos éjszakában, a csipkebokorban, a tövis és tüske között is dicséri az Urat. S így tesztek most ti is. A páratlan világháború zivatarai, őrjöngései közt, a fegyverek zajában, a fájdalmak és siralmak éjszakájában, amikor milliók és milliók a prófétával keseregnek: „Óh, ha valaki az én fejemet vizekké változtathatná és az én szememet könnyhullatásoknak kútfejévé, hogy éjjel-nappal siratnám az én népem leányának megöletettek!" (Jer. 9. 1.) — ti dicséritek az Urat és így énekeltek: „Dicsérd én lelkem a dicsőség örök királyát!" S ez így helyes és természetes. Hisz ti — éveitek számát tekintve — bent vagytok a tavaszban s ez iszonyatos világháború közepette is érzitek, hogy még jönni fog, még jönni kell egy jobb kor, mely után most már nem százezrek, hanem millók ajaka epedez. Dicséritek az Urat s veletek együtt mi is dicsérjük az Urat, mert az Ur a világháború közepette is megáldott bennünket mindennemű testi és lelki áldásokkal. Dicsérjük az Urat, mert a zsoltáríróval szólva, sorsunk kies helyen esett, szép örökség jutott nékünk. (16. Zs. 6.) Mi itt Dunántúlban — más, az ellenség által látogatott s elpusztított vagy veszélyeztetett országrészekhez képest, — valóságos Kánaánban, paradicsomban lakunk s Isten itt a a közelmúlt jó aratás alkalmával újból elegendő eledelt adott minden testnek. Dicsérjük az Urat, mert megérnünk engedte a nagy jubileumi esztendőt, a hítjavitás 400 éves fordulóját, melyet mi már régen piros ceruzával jelöltünk meg az évek és napok jegyzékében s melyen Lutherrel együtt így szeretnénk vigadni: „Jer, örvendjünk keresztyének, Jer, énekeljünk vígan; Gyülekezzünk ifjak, vének, Az Úr szent hajlékiban ; Ki atyai szeretetből Megváltott veszedelmünkből, Dicsérjük hálaadással." S dicsérjük mi soproniak az Urat különösen azért is, mert ebben a jubileumi esztendőben itt — szinte azt szeretném mondani, a magyarországi Wittenbergben — (Amint Wittenbergből elterjedt a reformáció Németországba, úgy Sopronból Magyarországnak dunántúli részeibe.) — üdvözölhetjük egyházkerületünk nagyrabecsült vezérférfiait, lelkészeit, tanítóit s velük együtt megtarthatjuk ezt a gyermekistentiszteletet. Dicsérjük az Urat, mert most, amikor már-már úgy látszott, mintha teljesen kitépték volna még gyökereit is a nótának népünk s gyermekeink szivéből, megérnünk engedte, hogy