A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

Pro memoria

7 kar, a soproni egyházi énekkar karéneke, h) Menyhárd Frigyes helyi lelkész záróimádsága, i) Közének: Ébredjetek, itt az idő. D. É. K- 274, 4. Az ünnepély végén tartott offertorium eredménye 664 Κ 57 f volt. Másnap, szerdán, szeptember 26.-án ismét a harsonakar áhitatkeltő koráijátéka (Erős vár a mi Istenünk) után 9 órakor kezdődött a jubileumi istentisztelet. A templom ismét megtelt ünneplő közönséggel, melynek sorai­ban a meghívott vármegyei, városi és egyéb hatóságok és intézetek kép­viselői is helyet foglaltak. A reformáció diadalénekének elhangzása után az oltári szolgálatot Ziermann Lajos helyi lelkész végezte alkalmi imával és a 46. zsoltár felolvasásával. Ünnepi karének után Kapi Béla, az egyházkerület­nek az ékesenszólás adományával ritka mértékben megáldott ifjú püspöke, mondott ugyancsak az oltár előtt ünnepi szentbeszédet Zsid. 10, 19 és köv. versei alapján. — A közénekkel végződött istentisztelethez szorosan csatla­kozott az egyházkerület ünnepi közgyűlése. A közgyűlést dr. Berzsenyi Jenő kerületi felügyelő nyitotta meg. Dr. Zergényi Jenő, áoproni felsőegyházmegyei és helyi gyülekezeti felügyelő, dr. Töpler Kálmán polgármester és Cziráky József gróf főispán üdvözlő beszédei után a közgyűlés a reformáció örök­ségéhez hű ragaszkodást fogadva Isten iránt való háláját foglalta ünnepi jegyzőkönyvi határozatba; kegyelettel emlékezett meg továbbá I. Ferenc József királyunk elhunytáról, hódolattal üdvözölte az új királyt, hálával az érettünk küzdő hadsereget és végül a nemzet jogos igényeit megóvó béke érdekében emelte fel szavát. Majd a püspök kihirdette a reformáció jubileuma alkalmából hirdetett pályázatok eredményét. Ε szerint a történeti munka pályadíját Mesterházy Sándor nemespátrói lelkész a somogyi egyházmegye történetével, az ünnepi óda első díját Kutas Kálmán zalaegerszegi lelkész, a másodikat Sántha Károly nyugalmazott sárszentlőrinci lelkész, a refor­máció áldásairól szóló népszerű iratra hirdetett pályázat első díját Szalay Mihály gyékényesi lelkész, a másodikat pedig Fenyves Ede mencshelyi lelkész nyerte el. Az egyházkerületi közgyűlésnek ez az ünnepi része a himnusz eléneklésével nyert méltó befejezést. — Ezután délutáni '/22-ig, vala­mint másnap, 27-én, délelőtt 8—12 óráig kiszabott napirendjét tárgyalta le a közgyűlés. Még szerdán, 26-án, délután és '/26 óra között a közgyűlés tagjai és egyéb nagyszámú résztvevők Payr Sándor theologiai akadémiai tanár vezetése mellett megtekintették Sopron városának az Evangélikus Egyházi Élet szeptember 23-iki számában részletesen felsorolt egyháztörténeti emlékeit. A városi múzeum, a régi evangélikus temető, a gyülekezeti kincstár és a szentgyörgy-utcai Eggenberg-ház voltak ennek a rendkívül tanulságos kör­útnak főállomásai. Az utolsó állomás aztán még felejthetetlenül szép és megható ünnep. színhelye volt. Az Eggenberg-ház udvarán és emeleti folyosóin gyülekezett össze az ünneplő közönség még egyszer közös istentiszteletre. A kövek néma beszédének itt is Payr Sándor adott hangot, amikor a folyosó könyöklőjébe beépített, történelmi nevezetességű szószékről hirdette Isten igéjének világításában a történet nagy tanulságait. Kezdetül

Next

/
Oldalképek
Tartalom