A reformáció négyszázéves emlékének ünneplése (Sopron, 1918)

IV. Ünnepi istentisztelet

33 merült föld s a figyelő tekintet aggódva reszket az események változásai közt és remegve várja a jövendő kialakulását, magához bilincselheti-e akkor a közfigyelmet egy sáppadt arcú, egyszerű barát, ki négy évszázad ködén át biztos léptekkel lép elénk? Mikor trónusok, államformák, országok és elméletek vesznek romokba, a tűzzsarátnokba temetkezett falvak hamuesőt hullató felhője nem veszti-e éjszakába annak a történelmi korszaknak felújítását, melynek Wittenbergben volt hajnalhasadása? Mikor a lelkünk megtelik százezrek jajával s az utca végén apját váró árva gyermek könnyében visszatükröződni látjuk az egész világ mérhetlen nyomorúságát, megérezzük-e akkor, hogy a wittenbergi vártemplom ajtajáról lelkiismeretünkre hull reá a nehéz kalapácsütés? Ünneplő gyülekezet! A reformáció négyszázados jubileumán nem egy világtörténelmi epizód, nem is a nagy reformátor iránti kegyeletes érzés kényszerít megállásra. Ezen a napon egész hatalmas valójában elénk lép a reformáció új világot formáló nagy eszméje. Nem a mult, hanem az idő, nem letűnt korszakok, hanem az örökkévalóság, nem egy felekezeti csoportosulás, nem is egy nemzet, hanem minden nép, az egész emberiség eszméje. A reformáció szelleme, mely Isten csodálatos kegyelméből hatalmas megszemélyesítőre talált a nagy reformátor egyéniségében, megteremtette az Istent kereső lelkek vallási reformációját. De azután leigázhatlan erővel kitört az egyéni reformáció kereteiből, reááradt az emberiség valláserkölcsi szellemi életének minden megnyilatkozására s teremtője lett egy új történelmi korszaknak, irányítója messze jövendőnek. A világtörténelem nagy eszméjének négyszázados ünnepén csendes imádkozással beillesztjük ünnepünket a világtörténelmi események zúgó forgatagába. Érezzük, hogy az izzó kohóból szerteáradó fénycsóva nem homályosítja el, hanem inkább még élesebb világításba helyezi a reformáció világtörténelmi tényét. Hősöket szülő nagy időben megértő lélekkel közeledünk azokhoz a nagyokhoz, kiknek lelke meggyőződésén és akarata erején pihent a reformáció nehéz ügye és azokhoz a névtelenekhez, kik az üldöztetés ostromában erős meggyőződéssel és némán pergő könnyekkel öntözték egyházunk sudárba szökkenő fiatal fáját. És érezzük, hogy a mostani nagy világrendülés a maga megrázó érték-eltolódási következményeivel nem gyengíti, hanem igazolja és igazi értékében elénk állítja a reformációval egybekapcsolódó nagy erkölcsi értékeket. Világtörténelmi korszakban is van jogunk a reformáció eszméjét ünnepelni, mert éppen a reformáció eszméje által világtörténelmi korszakkal és el nem muló értékekkel gazdagítottuk az emberiséget. Négy évszázad nehéz küzdelmeit és szenvedésteljes változásait vizsgálva, Isten imádatával telik meg lelkünk. Évszázadok mesgyéjén megremegő lélekkel teszünk vallást: „Oltalmunk, erősségünk és igen bizonyos segítségünk volt az Ur a mi nagy nyomorúságunkban." Pusztulás árja tajtékzott körülöttünk, de az ő megtartó lelke ott lebegett a zúgó vizek felett. Kivetve, megfosztva, megaláztatás útján jártuk a temetői földeket, de 3