Görgey Albert: A Görgeyek és a reformáczió (Igló, 1916)

A vallási forradalom és a Görgeyek

— 40 ­Junius 5-én újra küldetésbe megy Trencsénből Rózsahegyre, honnan 11-ikén érkezik vissza, de újból küldetésbe készül Illés­házyhoz. Julius 1-én Nádasdytól tér vissza, hol a fogoly Balassa kisza­badításának ügyében járt, de eredmény nélkül, mert Balassa 1674. évi szökéséig börtönben maradt. Görgey 1668 augusztusában Varsó­ban jár, honnan szeptember 5 én érkezik vissza. Ezen lengyelországi útja a lengyel mentő közbenjárás érdeké­ben történhetett s feltétlenül amellett bizonyít, hogy be volt avatva az összeesküvésbe. Ezen körülményt még jobban igazolja 1669. év eleji küldetése Wienbe (kihez nem tudni) hová február 7-ikén érkezik, de 22-ikén ismét Rózsahegyen van, honnan, mert küldetése célt nem ért, 26-án hazatér Toporczra, talán öreg gazdája tanácsából, hogy ne kompromittálja magát hiábavaló módon továbbra is környezetében Tököly Istvánt előérzete nem csalta, mert midőn 1670 szep­tember 3-án Nádasdy is börtönbe került, novemberben megjelent az árvái vár alatt Heister császári sereggel, melyben Tököly vejének testvére Eszterházy Pál is szolgált és felkérte a várat. A holt beteg Tököly visszautasította a követelést s november 28-án megkezdődött a vár ostroma December 3-ikán meghalt Tököly és 10-én a vár megadta magát. Heister ezután Likava várát vette ostrom alá, hová Tököly István tizenhárom éves fiát Imrét küldte, midőn Árvavára ostom alá vétetett. Imre innét álruhában Marmarosba,, Erdély védelme alá menekült. Birtokait Lipót elkobozta s tisztán pénzben és értéktárgyban három milliót zsákmányolt, anélkül, hogy bizonyítékai lettek volna az öreg Tököly bűnössége mellett. Görgey Jánost a Tököly udvarából való eltávozta után, 1670. ápril. 21-én a megye szolgálatában látjuk, midőn mint annak követje, gr. Csáky Ferencnél jár Kassán, kit a vármegye, a zűr­zavaros viszonyok megbeszélésére haza hív. 1670. végén, vagy 1671. elején Görgey János nőül veszi Jánoky Anna, Máriát, (sz. 1651—1717.) Jánoky Gáspár leányát, Farkas és Zsigmond nővérét, kiknek hontmegyei birtokai 1673-ban a Veselény-féle összeesküvésből kifolyólag elkoboztatnak· Annak dacára Jánoky Zsigmond Tököly Imrének hive, és II. Rákóczy Ferenc senátora,

Next

/
Oldalképek
Tartalom