Molnár Rudolf: A finn evangéliomi mozgalom előzményei és kialakulása (Budapest, 1948)

I. Fejezet. Egyetemes egyháztörténeti háttér

nagyobb jelentőséget kezdtek tulajdonítani. A bennük használt képek hova-tovább ízléstelenekké váltak.

5

9 Mindezek megállapítása mellett azt kell mondanunk, hogy az ú. n. »szitáló korszakban«, melyet sok túlzott vád is ért, jó is található. Kétségtelenül megállapíthatjuk, hogy az érzelmesség sokszor egészen nélkülözte a józanságot, az igéből táplálkozó élet számukra már egészen szürkének látszott. Viszont a »vér-vőlegény« témája és képei megtalálhatók a Bibliában is. (Énekek-énekében és Pálnál.) Zinzendorf és követői egészen elszakadtak a radikális pietizmustól. Emiatt a svéd »szürkecsuhüsok« és más szeparatisták eléggé rágalmazták is a herrnhutiakat, hiszen azok megmaradtak a gyermekkeresztelésnél, templomba jártak és elfogadták az úrvacsorát és a feloldozást olyan papoktól is, »kiken keresztül sok ezer lélek megcsalattatott.«

C

0i A herrnhutiak veszélyesnek tartották a radikális pietizmusnak azt a tanítását, hogy az evangéliumnak a cselekedetekről, a lemondásról és a bűntől való elszakadásról szóló tannak kell lennie.

15

1 De Zinzendorfék megszakították kapcsolatukat a mérsékelt pietizmussal is, mivel ez az irány is (atnnyira megmerevedett, hogy egyes hívőktől külső ismertetőjeleket, különös és meghatározott séma szerinti bűnbánati-küzdelmet követelt, mik mellett viszont sok egyéb fontos dolog elnagyolttá vált.

0

3 Megfeledkeztek pl. Krisztusnak a Gecsemánéban helyettünk vívott küzdelméről, mely esemény hangsúlyozásával viszont a herrnhutiak sem akarták az ember bűnbánatának komolyságát kisebbíteni.

6

3 Szerintük a pietisták túl hosszúvá tették a szeretett Megváltóval együtti »precessziót«, ki pedig nagyon is kész volt megajándékozni a bűnök bocsánatával az igazán bűnös embert, aki felfigyelt és meglátta saját kárhozatának fenyegető veszedelmét.

6

4 Pál apostol példája világosan megmutatja, hogy az ember a törvény alatti állapotában sem jut előbbre, mint mikor elindul Isten parancsainak engedelmeskedni és belátja a maga méltatlanságát, haszontalan voltát.

6

5 A lelki ellenség tehát abban az irányban működött, hogy az ember maradjon csak meg a bűnbánatnál, azt képzelve, hogy ő most már megtett mindent. Ezáltal, természetesen, észrevétlenül is a bűnbánatot tette a bűnbocsánat elnyerésének reménysége helyébe. Ha az nem sikerült, akkor az elllenségi azt képzeltette el az emberrel, hogy még nem eléggé tört össze és nem eléggé szomorodott meg bűnei miatt, hogy azután így taszítsa reménytelenségbe.

6

6 A herrnhutiak így bírálták meg a pietisták bűnbánati tanát, ugyanakkor azonban az önigazságnak mindenféle ú. n. finomabb és durvább gondolata ellen is harcoltak.

6

7 59 Ritschl, i. m. III. :ϊ83—389. 1. μ Jacobsson, i. m. 84. 86. 1. 6

1 „ 160. 1. 6

2 Jacobsson, i. m. 79. 1. v. ö. Pleijel, Ilerrnhutisnien i Sydsverige, 59. I. ·* Ritschl, i. m. III. 289. Ii 6

4 Jacobsson, i. m. 95. 1. €5 97 ] « 159—161. I. 17