Kovács Sándor: Luther a wormsi gyűlésen (Budapest, 1922)

LUTHER A WORM

S! GYŰLÉSEN 15 tat mindent, amit Worms előtt írt, a 95 tételt ós magyarázatát, a Német nemzet keresztyén nemességéhez intézett szózatot, Az egyház babyloni fogságáról szóló tanulmányt, A keresztyén ember szabadságát, a X. Leó pápának szóló levelet, az átokbulla és törvénykönyv elégetésének megokolását, vitairatait, a melyek súlyos csákányütések módjára hullottak a régi korhadó világrend falaira; megtagadja, mint lelke törvénytelen gyermekeit, mint szomorú, szánandó tévelygését. Földi jutalma akkor bizonyára nem marad el. Gazdag javadalmú káptalani szék, püspökség, bíborkalap várt volna reá; szava döntött volna a conclave ülésein, sőt, amennyire a kor laza erkölcsét ismerjük, mely a renegátokat és eladó lelkeket a híveknél többre értékelte, talán-talán elérte volna a pápai tiarát is. Csak lelkét kellett elnémítania. De érezte, ha meghátrálna, Isten igazságát tagadná meg; megtagadná a lelkiszegényeket, akik reménységöket benne vetették, akiket néki isteni rendelésből az élet kútfejéhez kell vezetnie. Tovább sülyedjen az emberi nem a hazugság fertőjébe? Kezében a fáklya, lelkében kigyúlt az élet világossága. Eloltsa tán bűnös kézzel, hogy a sötétség ismét diadalmaskodjék? Nem, nem, ezerszer nem, a világosságnak, önzetlenségnek, szeretetnek kell győznie, hogy a sötétség hatalmai, kísértetei örökre eltűnjenek és az ember meglelje boldogsága útját. Mit nékem kecsegtető aranygarmada! Mit nékem földi színekkel pompázó hiú dicsőség! Mit keserű aljú, ejillanó gyönyörmámor! mit a világi hatalom irigyelt birtoka, hivalkodó dölyfe! — Én eszményemben élek, amelyet Isten keze plántált lelkembe. Félni sem félek, mert az ő keze tart örvények és szakadékok felett; én az övé, az ő országáé vagyok. Elmúlhatok, de amit vallottam, amit hirdettem, amiért dolgoztam, amiért szenvedtem, amiről életemmel bizonyságot tettem, évmilliókra megmarad s emberöltők eltékozolhatatlan lelki kincse lesz. A természeti világ energiája