Kovács Sándor: A magyar evangélikusság föld- és néprajzáról (Sopron, 1930)

25 ma már csak maradványai vannak; tizedrésze az egykori számnak. c) Erdély, ahol egyiránt apad a német és magyar evangelikusság. Az ellenséges ár szünetlenül ostromolja és rombolja az evang. szigetek partjait, mint az Óceán Helgolandot. Ittott alakulnak új központok, de jórészt vergődés a soruk. Érzik a diasporaegyház gyengeségét. Ez apadás oka jórészt az, hogy az evang. értelmiség érezve szellemi erejét, az érvényesülés vágyának ösztönzésére nagyobb központokat keres, ahol tehetsége, vállalkozó kedve megfelelő keretet és teret talál. Falujába ritkán tér vissza többé. Ez a főoka a Szepesség pusztulásának. A cseh uralom a betegséget még fokozza, mert az értékesebb, kultúráltabb szepesi lakosság nehezen viseli az alacsonyabb színvonalú megszállók megalázó és gyötrelmes igáját. Az emberséges magyar uralom megértette törekvéseit, meghagyta nyelvét, iskoláit. Az áttérések kérdésével elegendő adat híján nem foglalkozhatom. Kétségtelenül érvényesül e téren a tömegvonzás törvénye; a nagyobb központokban enyhébben, a szórványban, pusztákon, evang. hatástól távol teljes fékezhetetlen erejével. Vele szemben a legbiztosabb fegyver az evang. egyház világtörténelmi hivatásának az egyház köztudatában való meggyökereztetése, charismáiuk, érvényesítése, a reformáció hagyományaihoz való szilárd ragaszkodás. Minden egyháznak az a fentartó ereje, ami létre is hozta; az a történelmi szükségesség, ami világra szülte. Csak oly egyháznak van oka félni a nyomtalan, szégyenletes elenyészéstől, mely eredetét megtagadja, világtörténelmi küldetésének útjáról letér s e világ hiú dicsőségét többre becsüli az igazakra váró földi töviskoronánál és mennyei hervadhatatlan dicsőségnél.