Kovács Sándor: A magyar evangélikusság föld- és néprajzáról (Sopron, 1930)
17 van, míg a jobbágy eklézsiákban a javadalomnak lényeges alkatrésze, s bár rendszerint jóval alacsonyabb, kötelező volta miatt terhesebb is. A városi polgárság, mint harmadik rend, legelsőbben csatlakozott a reformációhoz; a felsőmagyarországi és bányavárosok, az erdélyi királyföld városai, Sopron és Buda állanak a sor élén. Az új vallási eszmék a kereskedelmi összeköttetések révén, a nyelvrokonság közvetítésével gyökereztek meg, bizonyságáúl annak a történelmi megfigyelésnek és emberföldrajzi törvénynek, hogy az áruk és eszmék világútja közös. Diadalukat elősegítette a városok rendkívül erős érzéke és fogékonysága a műveltség minden gazdagodása, a haladás minden tényezője iránt. A városok reformációja egy emberöltőnyi idő alatt minden zökkenő nélkül ment végbe. A régi keretek megmaradtak, csak tartalmuk, a szellem lett újjá. A városok voltak a tudomány, művészet, közműveltség, ipar és kereskedelem igazi székhelyei, ahol a művelődésnek anyagi eszközei is meg voltak, míg a nagy birtokú mágnások gyakran szenvedtek pénzszűkében. Wesselényi nádorék, hogy pénzhez jussanak, az esztergomi érseknek zálogba adták ezüstnémiijöket. A városok vagvonosságának alapja a kereskedelem és ipar. III. Károly koráig a céhek általában protestáns vezetés alatt álltak, tagjaik sok helyütt kizárólag protestánsok, (a felvidéki városokban evangélikusok). Vegyes vallású városokban az őstermeléssel kapcsolatos iparágakat űzték a protestánsok, ami nyilvánvalóan a reformátorok és a nyomukon induló nemzetgazdák életnézetének hatása, mely az életfentartást eléje helyezte a fényűzést szolgáló iparnak. *) Itt állandósultak a sajtóműhelyek, keletkeztek a legnagyobb könyvtárak, iskolák, egyéb kultúrintézmények. A XIX. században, amikor az ipari és kereskedelmi föllendülés megindult, a takarékpénztárak és iparvállalatok tőkéjét legnagyobbrészt az egykori céhtagok szolgáltatták. Patrícius családok keletkeztek, amelyek régisé;gökre, főképen, ha a családban ugyanazon iparág nemzedékről-nemzedékre szállt, ép oly büszkék voltak, mint a nemesek. A céhek kiváltságlevele ép oly féltett *) Ezt igazolja Pozsonyban, Besztercebányán, Selmeczen stb. a régi, egyes családokban öröklővé vált iparágaknak összehasonlítása vallásfelekezetek szerint.