Kovács Sándor: Az Ágostai Hitvallás négyszázados emlékévének okirattára (Budapest, 1930)
D. báró Radvánszky Albert egyetemes felügyelő 1930. évi jelentéséből.
Több egyházmegye közgyűlése keresett fel engem annak kifejezésével, hogy az ágostai hitvallásban kifejezett, örökérvényű igazságok mellett rendületlenül kitart és magát ahhoz való hűségében semmiféle hatalmasság által megingatni nem engedi. Az egyházkerületek közgyűlései is egy értelemmel vallást tettek az ágostai hitvallásban kifejezett igazságokról. A jogakadémia tanárai jubileumi emlékkönyvvel ajándékozták meg egyházunkat, sőt, miután azt német nyelven is megjelentették, az egész protestantizmust. Ennek a műnek a megjelenése irodalmi eseményszámba megy. A hazai napi sajtó elismeréssel üdvözölte és az külföldi körökben is feltűnést keltett. A jogakadémia jeles tanárai ezzel a munkával ismételten megmutatták, hogyan lehet egy evangélikus nevet viselő intézmény alkotásaiban is evangélikus. Művük, amely létrejöttét történelmi alkalomnak köszöni, történelmi értékű marad. A Luther-Társaság értékes alkalmi kiadványokkal áldozott a jubileumi események emlékének, többek közt közzétette szép s az ünnephez méltó emlékkiadásban az Ágostai Hitvallás magyar fordítását. Országszerte számtalan ünnepély keretében történt megemlékezés az ágostai hitvallás jelentőségéről. A jubileum jegyében folyt le a hittudományi kar által ez év júliusának elején Sopronban rendezett theológiai konferencia is, amely első ténye kívánt lenni a kar progranunjába elismerésre méltó módon felvett, nagvvonalú vállalkozásnak, a minden évben megtartani szándékolt, theológiai konferenciák sorozatának. A konferenciáról megjelent emlékkönyv ennek a jubileumi esztendőnek értékes emléke lesz. A Magyarhoni Evangélikus Lelkészegyesület a folyó év májusában Balassagyarmaton konferenciát tartott, amelyen deklarációban jutott kifejezésre, hogy a magyarhoni evangélikus lelkészi kar szilár-