Raffay Sándor: Ötven év távlatából (Budapest, 1944)

47 ként a könnyebben való megélhetést biztosító szolgai állások felé fordult, a lelkész és a hívek közvetlen érintkezése is nemcsak megnehezült, hanem igen sok helyen véglegesen meg is szűnt. Ötven esztendő alatt ezen a téren fájdalmas és talán soha vissza nem fordítható eltolódás történt. Talán ez az oka, hogy a lelkészek egyrésze is nem a testvéries és az atyai érintkezés fenntartására törekszik, hanem inkább csak a szószéken való tetszetős beszédekre helyezi a súlvl és azt gondolja, hogy a híveket így tartja meg magának és az egyháznak. Hogy ez a változás lelki elhidegüléssel jár, azt könnyű belátni. Különösen, ha a vegyes házasságok túlságos és könnyelmű szaporításával híveink amúgy is akaratlanúl is közönyösebbek lesznek az egyház dolgai iránt é-. elszoknak a lelkész tanácsadásának kikérésétőléselfogadásától. A lassanként elkopott régi jó szokások helyett azonban újabb és sok jóval biztató szokások indultak meg egyházunkban. ötven évvel ezelőtt a szórványban élő hívekkel semmit sem törődtünk. A hívek százait és ezreit vesztettük el a szórványok elhanyagolása miatt Most látjuk ezt igazán a maga szomorú valóságában, mikor a szórványok gondozását felvettük és azt látjuk, hogy igen sok helyen már csak öreg híveket találunk, de ifjúságot nem, mert azok már más egyházak tagjaiként nevelkedtek fel. Szomorú tapasztalás ez, vád a multakkal szemben, de annál nagyobb kötelezés a jelenre nézve. És e tekintetben örömmel láthatjuk, hogy egyházunknak különösen ifjabb lelkészei a szóványokat milyen nagy szeretettel és önmegtagadással igyekeznek élő egyházakká erősíteni. A szórványokban a lelkész és a hívők kicsiny tábora családias bensőséggel nő össze és öröm látni azt a buzgóságot, amellyel a szórványokban az igét hirdetik és az igét elfogadják. Szinte az apostoli kor megújulását látjuk igen sok szórványunkban, amelynek talpraállása és fejlődése boldog jövővel biztat.